Tudomány

A biológiai óra feltérképezéséért járt a 2017-es orvosi Nobel-díj

Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young nyerték a 2017-es fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat - számol be a Nobel-díj hivatalos oldala.

Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young azzal a belső biológiai órával foglalkoztak, amely a nappalokhoz és éjszakákhoz való alkalmazkodásban segíti az élőlényeket. A tudósok eredményei magyarázatot adnak arra, hogy a növények, állatok és emberek miként igazítják életritmusukat a bolygó keringéséhez.

A kutatók ecetmuslicát használtak modellszervezetként. A rovarok genetikáját vizsgálva le tudták írni, hogy miként szabályozza az egyik gén a normál napi biológiai ritmust. Később kiderült, hogy több élőlény, így például az ember szervezetében is hasonlóan zajlik a folyamat.

A belső óra megismerése elengedhetetlen, hiszen a biológiai óra olyan tényezőket határoz meg, mint a viselkedés, a hormonszint, a testhőmérséklet, az alvás vagy az anyagcsere.

Ha a környezet és az óra közt eltérés alakul ki – például időzónákon át történő utazás esetén -, az jólétünkre is hatással van.

Az óra zavarát emellett mutációk is kiválthatják.

Az élőlények életritmusát szabályzó gént már az 1970-es években felfedezték, az igazi áttörés azonban 1984-ben, Hall, Rosbach és Young közös kutatásával jött el. A szakértőknek sikerült izolálnia az érintett gént, Hall és Rosbach pedig később a gén által kódolt fehérjét is elemezték. 1994-ben aztán Young újabb, a belső órát szabályzó gént azonosított.

Azóta a kutatások a rendszer újabb és újabb molekuláris elemeit mutatták ki. A három tudós úttörő munkájának köszönhetően mára sokkal jobban értjük a biológiai óra működését.

A héten több terület nyertesét is bejelentik. Kedden a fizikai, szerdán a kémiai Nobel-díj, pénteken a békedíj, október 9-én, pedig a közgazdasági díj nyertesét ismerteti a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik