Tudomány

Pók pusztítja az inváziós poloskát – videó

Sajnos a pókok nem tudnak megszabadítani a poloskainváziótól, de mint látszik: velünk vannak. Nagyon hasznos állatok, a lakásból is inkább telepítsük ki, mint agyoncsapjuk őket.

Ahogy egyre hidegebb az idő, úgy számíthatunk az ember által behurcolt ázsiai márványospoloskák inváziójára a lakásokban. Hangosan zúgnak, ha veszélyben érzik magukat bűzös váladékot préselnek ki a testükből, igen kellemetlen lakótársak – főleg, ha naponta tucatszám érkeznek. A mezőgazdaságban kiskerttől a nagyüzemig óriási károkat képesek okozni, és minden jel arra mutat: végérvényesen megtelepedtek Magyarországon, terjednek és sokasodnak.

A védekezés nagyon nehéz, a legideálisabb megoldás az lenne, ha megtalálnánk természetes ellenségét. Egy olyan állatfajt, amely tömegesen pusztítaná a kártevőt – itt írtunk erről bővebben. A témában megjelent cikk nyomán egy olvasónktól korábban videót kaptunk, ahol egy kecskedarázs gyilkolja az ázsiait. Üdvözlendő, de tömeges pusztítást ezek a társasdarazsak nem tudnak művelni.

Brutális poloskainvázió készülődik
Most még csak a lámpafényre jönnek esténként, de egyes helyeken megnövekedett számuk azt jelzi: a behurcolt, idegenhonos poloskák megállíthatatlanul és egyre növekvő egyedszámmal árasztják el Magyarországot.

A pókok segíthetnek?

Most is egy olvasónk jelentkezett videóval és több fotóval, amelyeken jókora pók veti magát a poloskára:

A jelenet a szoba egyik sarkában játszódott le teljesen hangtalanul, a házigazda szag alapján figyelt fel a tragédiára, a poloska ugyanis teljes bűzös készletét bevetette. Hiába. Rövid küzdelem után már csak csomagként függött a hálóban, a pók körülbelül két óra alatt végzett is a falatozással. Az áldozat kiszipolyozott váza koppanva esett a háló alatti asztalra – mint az üres sörös doboz a bulin.

A pókok jelenthetik a kártékony rovar elleni „csodafegyvert”? Sajnos nem, mert:

  • a poloska bűzös váladéka a pókokat is taszítja, ha el is kapnak egyet-kettőt, valószínűleg nem fogják keresni ezt a fajta táplálékot;
  • már csak azért sem kereshetik, mert a legtöbb pók (mint pl. a videón látható álkaszáspók) nem aktív vadász, a zsákmány gyakorlatilag véletlenszerűen repül a hálójukba

– mondja a 24.hu-nak Dányi László főmuzeológus, a Magyar Természettudományi Múzeum Talajzoológiai Gyűjteményének munkatársa.

Szívószállal eszi az előre emésztett ebédet

Ettől függetlenül érdekes, amit a felvételen látunk, igazi horror miniatűr kiadásban. Egyes pókhálók ragacsos cseppekkel ejtik foglyul a belerepülő rovarokat, mások apró bolyhokkal vannak tele, ezekbe úgy ragad bele a préda apró szőre, mint a tépőzár.

A vergődésből a háló szélén, biztonságos fedezékben gubbasztó pók érzékeli a kapást, akárcsak a horgász a damil rángásából. Tűvel vagy egy ceruza, toll hegyével ki is próbálhatjuk: ha ügyesen piszkáljuk a hálót, átverhetjük és előcsalogathatjuk a tulajdonost.

A pók ezután mérget fecskendez az áldozatba, és pókselyemmel körbetekeri, hogy az mozdulni sem tud. Ezzel megakadályozza az esetleges szabadulást, a háló további károsodását, de kiváló tárolóként is szolgál szűkebb napokra. A méreg megöli az áldozatot, és el is kezdi feloldani a kitinpáncélon belüli részeket.

Ez a vadász nem tud rágni, a táplálékot kiszürcsöli a rovar testéből, mintha szívószállal innánk egy shake-et.

Nagyon hasznos, ártalmatlan állatok

A pókok faj- és egyedszámukat tekintve is rendkívül komoly tényezői az ökoszisztémának, e ragadozók nagyon nagy mértékben járulnak hozzá a rovarpopulációk szinten tartásához. Persze ettől még nem kell velük megosztani otthonainkat, de ne is bántsuk őket: a lakásba tévedt pókot ahelyett, hogy agyoncsapnánk pöccintsük egy pohárba és engedjük el a szabadban – javasolja a szakember.

A paraállat bennünk él
Póktól menekül, patkánytól sikít, kígyótól elájul? Kisállatfóbia. Van megoldás.

Kiválóan fel fogja találni magát, és továbbra is napi szinten számos szúnyogtól, egyéb bosszantó, káros rovartól fogja megszabadítani közvetlen környezetét.

Sokan undorodnak a pókoktól, ami elsősorban rossz beidegződés, később fejlődhet fóbiává – azt viszont tudni kell, hogy a hazánkban is honos, a házakba betévedő pókok semmiféle veszélyt nem jelentenek az emberre. Néhány kivételtől eltekintve ugyan mindegyikük el van látva méreggel, de marásuk nem veszélyes.

Egy-két faj, mint például a mérges dajkapók a búvárpók vagy a nagyobb farkaspókok marása fájdalmas lehet, esetenként még kezelést is igényelhet, ám ezek a fajok nemigen mennek be a lakásba

– fogalmaz Dányi László.

Ami pókfronton aggasztó lehet, hogy a klímaváltozással délről elvileg bevándorolhatnak és elterjedhetnek olyan melegebb éghajlatot kedvelő pókok, mint például a mediterráneumban honos tizenhárompöttyös fekete özvegy. A klímától független veszélyforrás pedig a nyaralásokról, bőröndben ruha közt megbújva hazahozott egyedek.

A lakás állandó, kellemes hőmérsékletén vígan túlélnek még a trópusi fajok egyedei is, köztük lehet olyan, amellyel nem szívesen futnánk össze a fürdőszobában…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik