Tudomány

A T. rex tényleg úgy nézhetett ki, mint a Jurassic Parkban

Az utóbbi időben egyre több őshüllőről derül ki, hogy tollas volt. Sok szakértő a Tyrannosaurus rexről is úgy véli, hogy nem a Jurassic Parkban látottakhoz hasonlított a külseje.

A Jurassic Park első része óta már nem csak a kutatókat, hanem a laikusokat is érdekli, hogy pontosan hogyan is nézhetett ki a T. rex.

Még 2012-ben fedeztek fel egy tollas Yutyrannus fosszíliát Kínában. Mivel az élőlény a T. rex távoli őse volt, sok szakértő arra jutott, hogy a félelmetes ragadozó testét is tollazat borította.

Egy Biology Letters-ben megjelent új tanulmány szerint azonban egészen más a helyzet. A szerzők ugyanis több faj, például a T. rex maradványainál is megkövesedett pikkelyes bőr nyomaira bukkantak. A csapat tagjai ezért úgy gondolják, hogy a félelmetes élőlénynek inkább hüllőszerű volt a megjelenése.

Phil Bell, a Pipestone Creek Dinosaur Initiative szakértője szerint a felfedezés azt bizonyítja, hogy a korai tyrannosauroideáknál megfigyelt kiterjedt tollazat idővel eltűnt.

Vizsgálatukban a kutatók különböző fosszíliákat elemeztek, például egy T. rex részleges koponyáját és csontvázát. A csapat más késő kréta kori (100-65 millió évvel ezelőtti) tyrannosauroideák bőrét is tanulmányozta. A mintákban csak pikkelynyomokat találtak, tollakra utaló jeleket nem fedeztek fel.

Yutyrannus 125 millió éve létezett, és a 85-66 millió évvel ezelőtt élt T. rex őse volt. Éppen ezért hitték azt a kutatók, hogy a Yutyrannushoz hasonlóan a későbbi ragadozó is tollas lehetett. Az új elemzés alapján azonban a T. rexnek nem volt kiterjedt tollazata, legfeljebb a hátán fordult elő némi pihe.

A kutatás eredményei azonban nem győztek meg mindenkit. Matthew Baron, a Cambridge-i Egyetem paleontológusa szerint van még esély arra, hogy az élőlény testén előfordultak tollas struktúrákat. A pikkelyek jelenléte ugyanis nem feltétlenül zárja ki a tollazatot – gondoljunk csak a struccra, melynek lábát pikkelyek borítják.

Ha bebizonyosodik, hogy a kései tyrannosauroideáknak valóban csak pikkelyeik voltak, már csak azt kell megválaszolni, hogy miért vesztették el az élőlények a tollaikat? A szakértők szerint nem lehetetlen, hogy a választ az állatok méreténél kell keresni. Lehetséges, hogy a nagyobb ragadozók számára már nem volt megfelelő a tollszigetelés az állandó testhőmérséklet biztosításához.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik