Tudomány

A NASA szerint öt lépésben érhetjük el a Marsot

A Mars már régóta foglalkoztatja az emberek fantáziáját, az űrkutatás korszakában pedig egyre közelebb kerülünk az égitest eléréséhez. Most úgy tűnik, rövid időn belül valóban ember sétálhat a vörös bolygón.

Március végén vált hivatalossá, hogy az Egyesült Államok 2033-ig elküldené az első embereket a Marsra. A NASA nem sokkal később bemutatta eddigi legrészletesebb tervét az égitest elérésére. A szakértők szerint a Marsot öt szakaszban tudnánk megközelíteni.

Jelenleg a 0-ás fázisban vagyunk, mely során a Nemzetközi Űrállomáson folytatnak kísérleteket, illetve a magán űrvállalatokkal történő kapcsolatteremtés zajlik. Az 1-es fázis 2018-2025 közt fog megvalósulni, ekkor tesztelik és lövik ki azokat az SLS rakétákat, melyek később egy új, a Hold közelében található állomáshoz, a Mélyűri Átjáróhoz (DSG) szállítják majd az alkotóelemeket.

Ezek után a harmadik szakaszban, 2027-re az állomáshoz tartozó eszközt, a Mélyűri Szállítójárművet (DST) hozzák létre. Később, 2028-ban vagy 2029-ben beköltözhetnek az űreszközre az első asztronauták, akik 400 napon töltenek majd a DST fedélzetén. 2030-ban a 3-as fázissal töltenék fel a jármű készleteit, ekkor fog megérkezni a Marsra készülő legénység is.

Végül a 4-es fázissal, 2033-ban maga az utazás kezdődik majd meg.

A Mars elérése persze nem lesz könnyű feladat, a NASA ugyanis komoly anyagi gondokkal küzd. Jelenleg az űrhivatal költségvetése az Egyesült Államok teljes büdzséjének 0,5 százalékát teszi ki – összehasonlításképp, az Apollo-program alatt ez az arány bizonyos években 5 százalék felett volt.

A Mars-küldetés létrehozását azonban egyéb akadályok is nehezítik. A vörös bolygóhoz vezető út során kiemelt feladat lesz az űrhajósok fizikai és mentális jólétének megőrzése. Az ellátás szintén komoly probléma lehet, hiszen a levegő mellett megfelelő mennyiségű vizet és táplálékot is magukkal kell vinniük a kutatóknak a 2-3 éves útra.

Mivel a Holdon túli régiókból lehetetlenség lesz a misszió megszakítása nélkül visszaküldeni a beteg asztronautákat, az egészség megóvása elengedhetetlen. Bár a NASA Hawaiin elvégzett izolációs kísérletei eddig biztatóak, az már most egyértelmű, hogy nem minden űrhajós lesz alkalmas a hosszú út megtételére.

A Mars elérésével kapcsolatban további érdekes kérdés, hogy mit hoz majd az űrszervezetek közt kialakult verseny. A NASA mellett ugyanis a Boeing és a SpaceX is azt tervezi, hogy felkeresi az égitestet. Utóbbi cég jelenleg úgy számol, hogy akár már 2022-ben embert küldhet a bolygóra.

Remélhetőleg a versengés kreatív megoldásokat fog szülni. Amennyiben a magánvállalatok a NASA előtt hoznák létre az utasok védelmét szolgáló eszközöket, az űrhivatal ezen találmányokat felhasználva sokat spórolhatna, és egyéb területek fejleszthetne.

Hogy a nagy megmérettetésből végül melyik szervezet kerül ki győztesen, az emberiség számára végső soron nem is igazán fontos.

(Futurism)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik