Tudomány

Lehetett élet a Marson, egy ősöreg baktérium a bizonyíték

Fantasztikus leletet találtak Kanadában, ami akár a marsi élet közvetett bizonyítéka is lehet.

Százmillió évekkel kitolta a tudásunkat egy, Kanadában talált fosszília, amiben egy elképesztően pici baktériumcafatot leltek – írja a Telegraph. Az emberi haj vastagságánál is kisebb baktérium ugyanis 4,2 milliárd éves. A baktérium természetesen az akkoriban a Föld nagy részét borító óceánok mélyén, hidrotermális kürtőkben élhetett, azaz olyan helyeken, ahol forró, 60 fokos víz bugyogott ki a Föld mélyéből.

Ez lehet a legerősebb bizonyíték arra, hogy hasonló organizmusok egykor a Marson is tenyésztek.

Ugyanis ott is hasonló óceánok voltak, a légkör se sokban különbözött akkoriban, és ugyanazok az üstökösök találhatták telibe, amik az élet építőelemeit a Földre is eljuttatták.

A University College London kutatói szerint a Marson is ilyen fosszíliákat kéne találni, ez végképp bizonyítaná az elméleteket. Ahogy a NASA által támogatott program vezető szerzője, Matthew Dodd fogalmazott:

A korai Mars és a korai Föld nagyon hasonló helyek voltak, szóval számíthatunk rá, hogy életet találunk mind a két bolygón ugyanabból a korból.

Szerinte egyértelmű, hogy ahogy a Földön is rendkívül hamar megjelent az élet a forróvizes kürtők közelében, majd az rapid módon fejlődött tovább, a Marson is megtörténhetett mindez. Ha a Marsról mégsem sikerül megkövült bakteriális leleteket hozni, az viszont arra lehet bizonyíték, hogy a Föld tényleg egyedülálló az élet kialakulásában.

Fura módon épp mostanában találtak Nyugat-Ausztráliában 3,4 milliárd éves fosszíliákat is, ami alapján még azt saccolták a kutatók, hogy 3,7 milliárd éve bukkanhatott fel az élet a Földön. Ezt tolta ki a mostani kanadai lelet.

Ezt a Nuvvuagittuq Szuprakrusztális Öv nevű területen találták Québecben, ahol a világ legöregebb sziklái láthatók, amik 4,3 milliárd éve alakultak ki.

A talált baktérium feltehetően vassal táplálkozott, miközben egy golyószerű része az óceáni aljzathoz rögzítette.

Mindenesetre azt kevés kutató valószínűsíti, hogy a Marson fejlődött ki az élet először, ami aztán valahogy a Földre került. Ennél valószínűbb verzió, hogy párhuzamosan alakulhatott ki a két bolygón – ha kialakult. Persze ne számítsunk kicsi zöld emberkékre, csak mikroorganizmusokra – nyugtatott mindenkit Dan Brown a Nottinghami Trest Egyetemről. Márpedig ilyen organizmusok akár a Jupiter Európa holdján is élhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik