Tudomány

“Huszárok, utánam!” – így lett hős egy magyar ezred

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2017. 01. 14. 18:00

Egy egész magyar huszárezred rontott neki az orosz túlerőnek puskatussal, husángokkal, ököllel. Sokuk a csatatéren maradt, de győztek Limanovánál 1914-ben.
Korábban a témában:

A „Nagy Háború” első éve az Osztrák-Magyar Monarchia számára igen tragikusan alakult. A szerbeket ugyan novemberre sikerült visszaszorítani, de északon az orosz betörés, ahogy akkoriban nevezték, az orosz gőzhenger megállíthatatlannak tűnt. November végére a cári seregek elérték a Kárpátokat, 1914 decemberére pedig a helyzet már azzal fenyegetett, hogy a cári seregek Krakkónál áttörve az osztrák-magyar védelmet, betörnek Magyarországra. Ettől kezdve egyenes útjuk nyílt volna Budapestre, amit a Monarchia fegyverletétele követett volna.

Hogy ez nem történt meg, az nagyrészt a 10. lovashadosztálynak, közülük is a soproni legényekből álló Nádasdy huszároknak volt köszönhető – ez volt a limanowai (magyarosan limanovai) csata.

A kommunizmus eltüntette emléküket, most a Zrínyi Katonai Filmstúdió egy 60 perces dokumentumfilmmel idézi fel az első világháború legkiemelkedőbb magyar hőstettét. Korabeli források, képek, helyszíni felvételek, katonai hagyományőrzőkkel megjelenített csatajelenetek és bő másfél éves történeti kutatómunka teszi egyedivé az alkotást. De legfőbb értéke talán mégis a “főszereplő”, az idős Ujhegyi János vallomása, aki édesapja, a csatát túlélő Ujhegyi Béla reá hagyományozott történetei alapján világítja meg a háború emberi oldalát. A hősben lakó embert.

De kezdjük az elején, ahogy a film is teszi. Az ütközetről Bárány Krisztián történészt, a Halhatatlanok – Limanowa, a magyar győzelem 1914 című film íróját és rendezőjét, a Filmlab vezetőjét kérdeztük.

Karddal rohantak géppuskatűzbe

A lovasság, mint fegyvernem a XX. század elejére igencsak elavulttá vált, ám az osztrák-magyar hadvezetés erről nem vett tudomást mindaddig, amíg huszáraink között komoly rendet nem vágtak a géppuskasorozatok. Nem féltek, nem hátráltak, a háború elején az ellenség csodálatát is kivívó magyar virtus volt kardot rántva az ellenséges tűz közepébe vágtatni. Mint a gorodoki halálrohammal 1914. augusztus 17-én:

A magyar lovasság, mikor Gorodok elé ért, zárt alakzatban csatarendbe fejlődött, és felderítés nélkül, semmivel sem törődve ebben a célszerűtlen alakzatban gyalogságunkra rohant. Tüzérségünk élénk tüze, majd gyalogsági sortűz fogadta az őrülten bátor, de eszeveszett rohamot

– írta Alexej Alexejevics Bruszilov orosz tábornok.

Huszárroham. Forrás: Zrínyi Katonai Filmstúdió: Halhatatlanok – Limanowa, a magyar győzelem 1914

Az ugyancsak szemtanú Keller gróf, orosz dragonyos főhadnagy úgy emlékezett, benne, az ellenségben is meghűlt a vér a magyar roham láttán.

A lovasroham percek alatt összedőlt, és az imént még daliás huszárcsapat egymás hegyén-hátán fetrengett, vonaglott, ordított és haldoklott.

Ilyen hősiességet és ilyen hajmeresztő könnyelműséget még a legöregebb, több háborút megjárt katonáink sem láttak. Mindenki oda volt. A gépfegyvereket irányító tisztek közül többen sírva fakadtak…

Mikor a megtépázott ellenséges lovasság visszavonult, valamennyien a drótakadályok elé siettünk, hogy bekötözzük a sebesülteket, és eltemessük a halottakat. A sebesült huszárokat azonban nem lehetett megközelíteni, mert feltápászkodtak, és ránk lőttek. A nyomorultakat úgy kellett egyenként elpusztítani…

Ötszáz ember és 650 katonaló maradt a földön, egy egész ezred. Ilyenek voltak a magyar huszárok…

“Elavultan” is elit fegyvernem

Ebből viszont a császári-királyi hadvezetés is tanult,ettől kezdve a lovasok fő feladata a mélységi felderítés, a portyák voltak, frontális támadást lóról szállva indítottak. Utóbbit úgy, hogy erre felszerelésük sem volt: nem rendelkeztek például szuronnyal, gyalogsági ásóval. Mégis úgy verekedtek, hogy a híres-hírhedt orosz kozákok rettegték a magyar huszárokat, vörös ördögökként említették őket.

Ne feledjük, a technika bármennyire is meghaladta ezt a harcmodort, elit egységről van szó, amelynél a legendás összetartás talán még a kiváló és alapos kiképzésnél is nagyobb erőt adott: a tiszt apa volt, a legény fiú, a bajtárs testvér, a ló bajtárs.

Térjünk vissza Limanovához. A Krakkótól délre fekvő település környékén az osztrák-magyar védelem jobbszárnyát már-már összeomlással fenyegette az orosz balszárny szűnni nem akaró, erős nyomása. A 10. lovashadosztály első vonalban küzdő egységeit naponta két alkalommal cserélték, így biztosítva némi pihenőt az elgyötört katonáknak.

Feláldozták magukat. Gondolkodás nélkül

1914. december 11-én hajnalban, a 9. „Nádasdy” huszárezred Muhr Ottmár ezredes vezetésével bukkant fel egy – stratégiailag kiemelten fontos – magaslaton, hogy felváltsa az ott harcolókat.

Szörnyű látvány fogadta őket. A védők többsége halott volt, már csak maroknyi baka állta a sarat, jól látszott: órák, talán percek kérdése az orosz áttörés. Az ezredesnek hamar és egyedül kellett döntenie, mi legyen – támadásra nem volt parancsa. De nem véletlenül volt remekül képzett, tehetséges huszártiszt, Muhr Ottmár egy pillanat alatt felmérte a helyzetet és felkiáltott:

Huszárok utánam, huszárok előre! Gyertek, fiúk

És az ezred élén rohanni kezdett a kétszeres túlerőben lévő oroszokra. Gyalogosan. Legényei lelkesen követték egy szál karabéllyal, miután kardjukat hátul hagyták a lovakkal, másuk meg nem volt. Szurony sem – mivel az nem tartozott akkor a huszárok fegyverei közé. Kilőtték karabélyukból az öt töltényt, majd bunkósként használva a fegyvert közelharcba kezdtek. Volt, aki botokkal, később puszta ököllel estek neki az ellenségnek.

A csatateret másnap haditudósítóként szemrevételező Molnár Ferenc író – akit mélyen megráztak a látottak – ezt írta:

Az oroszokon alig láttam lőtt sebet.

Hihetetlen lendületük magával ragadta a reményt vesztett társaikat is a lövészárkokból, általános támadás bontakozott ki. Puskatussal, bottal és ököllel, de olyan elszántan és vad dühvel, mintha nem is e világról származnának. A rajongásig szeretett és tisztelt Muhr Ottmár, akit a legények csak Muhr bácsinak szólítottak, halálos sebet kapott.

A csata után. Forrás: Zrínyi Katonai Filmstúdió: Halhatatlanok – Limanowa, a magyar győzelem 1914

Ilyenkor “általában ” elvész a lendület, a vezér bukásával elszáll a katonaság bátorsága, a rohamból menekülés lesz – számtalan példát hoz erre a történelem. De a huszárokat ez még csak jobban bőszítette. Az ezredes testét hátravitték biztonságos távolba, közben egymást hergelve, újult erővel aprították az ellenséget.

Az pedig nem bírta sokáig: lassan hátrált, majd megfutott. Hogy is mondták a kozákok? Vörös ördögök…

Oroszlánként harcolva

“A pokolban voltam” – mondta később fiának Ujhegyi Béla. Az 1960-as években agyvérzést kapott, kórházba szállították. Ott, fél évszázad után törtek ki belőle a borzalmak: éjjel felállt az ágyban, hadonászott, kiabált, injekcióval kellett lenyugtatni. János fia mondta neki, biztos újraélte a háború lidércnyomását. Az öreg huszár mosolygott: “Azt átélni még egyszer nem lehet.”

Ppürroszi volt a győzelem, egy korabeli szemtanú úgy fogalmazott: a csatában harcoló huszárezred volt, de már nincs, oroszlánként harcolva maradt a csatamezőn. De a limanovai győzelemmel elhárult a veszély, hogy az oroszok áttörik-átkarolják az osztrák-magyar balszárnyat, és ezzel jó eséllyel eldöntsék az egész háború kimenetelét.

Az első világháború hadszínterein szinte mindenhol találunk magyar egységeket, számtalan siker is fűződik a nevükhöz, ám a legnagyobb jelentőségű és tényleg kizárólag magyarok által véghezvitt győztes csata ez, a limanovai – emeli ki Bárány Krisztián. Ehhez méltón ápolták emlékét, a Nádasdy huszároknak valóságos kultusza volt Magyarországon egészen 1945-ig.

Halhatatlanok

Aztán a kommunista érában tagadták, titkolták és tiltották, az ’50-es években egy éjjel ismeretlenek még a hősi halottak nevét tartalmazó emlékművet is darabokra törték. Csak a családok továbbvitték emléküket suttogva, titokban, ám a köztudatból mára teljesen kikopott.

A lengyelek viszont nem felejtettek. Krakkó környékén, egész Galíciában ismerik és tisztelik Muhr Ottmárt és huszárjait, az ezredesnek gyönyörű mauzóleumot állítottak, és még az egyszerű közhuszár sírján is mindig van friss virág, ég egy-egy gyertya.

Emlékmű Muhr Ottmár halálának helyén. Forrás: Zrínyi Katonai Filmstúdió: Halhatatlanok – Limanowa, a magyar győzelem 1914.

Ott a magyar huszárok kultusza ma is él, hazánkban azonban csak nagyon kevesen ismerik a történetet. A dokumentumfilm is arra törekszik, hogy minél szélesebb körben ismertté tegye a limanovai csata történetét, a „”Nagy Háború” első hónapjainak eseményeit, amely során csak a keleti fronton az Osztrák-Magyar Monarchia közel százezer katonáját vesztette el – mondja Bárány Krisztián.

A lengyel-magyar barátság fontos mérföldköve Limanova, amikor a magyarok megmentették szomszédaikat az örök ellenség orosztól. Így már érthető, miért nevezi őket a film címében Bárány Krisztián halhatatlanoknak. A történész író-rendező egy huszárfőhadnagy emlékiratainak utolsó gondolatát idézi:

Az idők végtelenségén keresztül hirdetni fogja egyszerű, kis sírotok a magyar önfeláldozást. Emberfeletti hősök vagytok ti, kik a limanovai ütközetben halálotokkal váltatok halhatatlanokká.

A film az alkotók reményei szerint a közeljövőben lesz látható a közmédia valamely csatornáján.

(Kiemelt kép forrása: Zrínyi Katonai Filmstúdió: Halhatatlanok – Limanowa, a magyar győzelem 1914)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Az Országgyűlés plenáris ülése
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.