Tudomány

“Drága naplóm! Szeretnék meghalni. Lehet, ez be is fog következni”

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2016. 11. 22. 13:18

Korábban a témában:

Hogyan élt egy 14 éves zsidó kislány Budapesten a II. világháború utolsó hónapjaiban? A német megszállás, a nyilas terror ellenére az élet nem állt meg. Nemhogy nem állt meg, a tinilány akkor is tinilány volt, ugyanazokkal az érzésekkel, mint a mai kortársai: dac, barátságok, szerelmek. Még a halál torkában is.

Gyönyörű bizonyítéka Steiner Erzsébet naplója, pontosabban a részletek, amit ebből az Archívnet.hu-n Szécsényi András közölt egy kísérőtanulmány mellett.

Steiner Erzsébet 1930-ban született, 1943-től vezetett naplót – nem lehet megállapítani, hogy mikor kezdte, mert eleinte csak heti napokat és órákat írt feljegyzéseihez. Az első pontos dátummal ellátott bejegyzés 1944. január 29. Kispolgári zsidó családban született, édesapja textilkereskedő volt. Vele, édesanyjával, és a nála 5 évvel idősebb János bátyjával az 1930-as évek végétől a Vilmos császár útja (ma Bajcsy-Zsilinszky út) 15/e. szám alatt bérelt lakásban élt.

Egyre nehezebb az élet

A családot anyagilag is egyre mélyebbre süllyesztették a zsidótörvények, de közvetlen életveszéllyel a náci megszállásig, a “Hitler lakájának” nevezett Sztójay Döme kormányának megalakulásáig nem kellett szembenézniük.

Ezt követően az apát továbbra is gyakran vitték munkaszolgálatra, és sorsában a nagykorúvá váló János is osztozott. 1944 júniusában a Terézvárosban lévő Zichy Jenő utca 19. szám alatti csillagos házba kellett költözniük, ekkor már csak Erzsébet és édesanyja volt otthon. A kislány számára sikerült svéd védlevelet szerezni, és a Sacre Coeur (Szent Szív) Társaság egyik intézetében elhelyezni.

A nyilas puccs után azonban itt is mindennapossá váltak a zaklatások, ezért Erzsébetet a Pozsonyi út 1. száma alatt lévő svéd védett házba szállították. 1945. január 7-én a budapesti gettóba kerültek. A kislány édesanyját lágerbe hurcolták, és ugyan megélte a felszabadulást, a táborokban általános flekktífusz végzett vele.

Az elszenvedett események okán korán felnőtté érő Steiner Erzsébet számára a felszabadulást követő időszak hónapja a több értelemben vett útkeresésről és a fájdalmak (elsősorban édesanyja elvesztése) leküzdéséről szóltak – írja Szécsényi András.

A háború után utat keresett a szociáldemokratákhoz, foglalkoztatta a cionizmus eszméje, de az ateizmus is, egy szebb, egy jobb világ megalkotásának igénye hajtotta. Utolsó bejegyzésében, 1946. január 29-én már a Polgári Demokrata Párt helyi rendezvényére való ellátogatását tervezte, ekkor a naplónak vége szakad. Tudjuk azonban, hogy Steiner Erzsébet a későbbiekben nem emigrált, Budapesten maradt.

A naplójából közreadott részeket itt olvashatja, alább a teljesség igénye nélkül válogatunk belőle.

Kedves naplóm!

1944. január 29., szombat, délután 6 óra.

Már nagyon régen nem írtam. Azóta nagyon fiús lány lettem, édes naplóm. Megint új társaság van. Már régen járok tornázni. Van egy új barátnőm, Singer Éva. Most drága Istenem, újra arra kérlek, amire most kérve kérlek. Add, hogy minél előbb nyár legyen. És még 1 kérés: add, hogy kapjak biciklit és zongorát. Hogy jó bizonyítványom legyen, és hogy vége legyen már a háborúnak. Jelenleg Hirschl Gyuriba (16 éves) és Lilienthal Tomiba (19) vagyok szerelmes. Ágival volt egy nagy botrány, szüleink a barátságot beszüntették, de mi Évivel nem, azért, mert nagyon sajnáljuk Ágit, hogy el van keseredve.

1944. február 5. , szombat, negyed 8, este.

Most mentek el Gyuriék. Nagyon szeretem őt. Holnap sajnos iskola. Délután megyek Évihez. Add jó Istenem, hogy holnap csúnya idő legyen, mert akkor Gyuri nem megy kirándulni, és jön délután. Most olvasok.

1944. március 29., szerda, fél 9 este.

Ágival végérvényesen összevesztünk már régebben. Gyuriba változatlanul szerelmes vagyok, bár reménytelenül. Adná a jó Isten, hogy tévedjek. Mióta nem írtam, sok minden történt. Bejöttek a németek. […] Elhatároztam, hogy ezentúl nemcsak eseményt, hanem érzést is fogok írni. Most befejezem.

1944. április 8., szombat, du. 3.

Édes naplóm, újra volt botrány. Tudod, most elveszik a rádiót a zsidóktól, és ők nagyon idegesek. Ebédnél a Jancsi elvette a székemet, és én indultam faszéket keresni, mert az öreg [Erzsébet édesapja, Steiner Rezső] nem szereti, ha huzalos széket használunk. Szörnyen ideges volt. Most is az volt a kifogása, hogy miért megyek én olyan lassan. Dühösen bevonult az ebédlőbe, kivonszolt egy széket, és odaült hozzám. A hüje [!] anya erre megkérdezi, hogy kezdődik-e már a muri, mert ő megy az utcára. Én leültem és intettem a kezemmel, és mondtam, hogy neki öregnek minden rossz. Ő erre elkezdett hisztizni és ráncigált, ütött, vert. És mindezt tette azért, mert ő ideges, és muszáj volt valakin kitöltenie a dühét. …  Szörnyen bőgtem. Az öreghez nem beszélek. Én csak bízom abban, hogyha létezik Isten, az majd ad nekem jobb szülőket. Hiszen ezek nem is szülők. Az nem lehet igaz, hogy egy édesanya és egy édesapa így bánjanak a gyerekükkel. Azt hiszem, akkor az árvaházi gyerekeknek is jobb dolguk lehet nálam.

[…]

Most már azért is kitanulom a pedagógiát, hogy legalább az unokájuk részesüljön rendes nevelésben. Az öreg ellenzi, de ha kell, rablok, gyilkolok, hogy pénzt tudjak szerezni. Most megint elfogott ez a buta bőgés, és nem tudok írni. Azért jól jön, mert megkönnyebbülök tőle. Ilyenkor úgy kéne nekem valaki felnőtt, aki útba igazítson és tanácsokat adna. [!] Gondoltam, ellógok a Gyermeklélektani Intézetbe, de azt hiszem, hogy kidobnának, mert zsidó vagyok. Hiszen a zsidókat ma mindenhonnan kiüldözik.

[…]

1944. jún[ius] 12., hétfő este, 8 óra

Drága naplóm! Nagyon unom az életemet. Ma jött ki a gettó rendelet. A legnagyobb bizonytalanságban vagyunk. Szeretnék meghalni. Lehet, hogy ez be is fog következni… Most bőgök. Nem mintha magamat sajnálnám. Csak… Az embernek egy csöpp öröme sincs ebből a rohadt életből. Néha elfog valami szörnyű érzés, és akkor borzasztóan érzem magam. Most úgy kívánom azt a drága öreg iskolát. Ott nem jutott eszembe a halál. Milyen borzasztó ez a szó. Ma mentem a villamoson, és találtam egy embert. Egy közönséges férfit. Arra gondoltam, milyen lenne, ha ez ma éjjel öngyilkos lenne. Néha már úgy érzem magam, mint aki nem is normális… Istenem, csak tudnám, hová jutok, mi lesz belőlem, lesz-e egyáltalán valami belőlem. Ezen tépelődöm, már nem tudom, hány éjszakája. Életunt vagyok. Hülye vagyok. Nem vagyok normális. Amikor nincs is rá okom, nevetek, vagy bőgök. Miért nincs valaki, aki megmagyarázza ennek az okát.

1944. júli[us] 4., kedd, délelőtt fél 11.

Drága naplóm! Itt írok az új lakásban, ahová költözni kellett. Hála a jó istennek, életuntságom elmúlt. Kitűnő társaság van, sőt az egyik fiúba, azt hiszem, szerelmes lettem. Csak kár, hogy annyi idős, mint én. Szép, okos, mi kell még? Újabban gyűjtöm a bélyegeket. Tegnapelőtt őrült nagy bombázás volt. Most már befejezem, mert megyünk vásárolni.

1944. júli[us] 9., vasárnap délelőtt fél 2.

Most volt itt a Katica. Valószínűleg ki fogunk térni. Az én drága kis Jani csikómat elvitték Csepelre. Állítólag 1 vagy 2 nap múlva visszaviszik Kőbányára. Jaj, csak már lenne vége ennek a randa, utálatos világnak.

1944. júli[us] 20.  csütörtök, délelőtt fél 11.

Édes naplóm! Megint el vagyok kicsit keseredve. H. O. [Erzsébet édesapja, Steiner Rezső] nagyon durván bánik velem. Szinte úgy érzem magam, mint egy cseléd. Az is igaz, hogy nagyon érzékeny vagyok. Most olvastam egy könyvet, az a címe, hogy „Amit egy serdülő lánynak tudnia kell.” Nagyon jó könyv. Abban benne is van, hogy a serdülő lányok mind érzékenyek. Most végre megyek, majd folytatom. A menstruációról is van benne szó. …

1944. aug[usztus] 1., délután fél 2.

Szörnyen el vagyok keseredve. Egy Grünwald Béla nevű fiút nagyon szeretek. Most hirtelen szakított velem. Hogy miért, nem tudom. Lehet, hogy az egész csak komédia. Meg is csókolt, de csak az arcomon. Rájöttem, hogy csinos kislány vagyok. Mit érek vele? Szörnyen el vagyok keseredve. Jaj, csak szeressen továbbra is. „O”, mellesleg H. O. előjegyzett a Svéd Vöröskeresztnél, hogy egy gyermekvonattal mehessek Svédországba. Bár sikerülne most befejeznem. Nincs Béla, nem kell más sem.

1944. szept[ember] 4., hétfő.

Ma kezdődött meg az őszi hűvös idő. Béla itt van szemben az ablakban, de sajnos nem énmiattam, hanem a Palya miatt. Tegnap itthon volt Jancsi. Nincs kilátásom a Bélával való kibékülésre. De most már inkább el bírom viselni, mint eddig. Most olyan finom hegyi levegő szag van, mint a Révésznél volt, most egy éve. Kész.

1944. okt[óber] 10., kedd este 6 óra.

Itt ülök a nappaliban egyedül. Az Ági beszélget. Kicsit kiábrándultam belőle, mert nagyon beképzelt. Mindig fitogtatja a tudományát! Igaz, hogy jóval fölöttem áll, de azért mégis. Ma írtam az Évinek egy 3 oldalas naplószerű levelet. A klikk kánonokat énekel, mert vasárnap lesz előadás a főtisztelendő anya tiszteletére. Kész.

1944. okt.[óber] 18. szerda délelőtt.

Drága naplóm! Kint a városban szörnyű dolgok vannak. Vasárnap Horthy fegyverszünetet kötött, és most pedig Szálasi magához kaparintotta a hatalmat. [A] zsidókat deportálják. Apámról, anyámról semmi hír. Jancsi valószínűleg Kőbányán van. Én nem is tudom, hogy hol vannak apáék. Itt vagyok teljesen egyedül. Semmit sem tudok. Bár halnék már meg. Kész.

[…]

1945. jan[uár] 14., vasárnap

Időközben svéd kórházban is voltam, most pedig a gettóban vagyok. Anyukáról semmi hír, Jancsi, Apa, Katica nénivel vagyok. A helyzet ez. Jancsi a mentéknél van, kaját ő szerez, mert éhezünk. Apuka a lakáshivatalnál dolgozik. Éjjel-nappal bombáznak. Régi lakótársaimtól, Stadlerék[től], Steineréktől elszakadtam. Rémesen éhes vagyok és fázom. Nagyon szeretném, ha már befejeződne ez a sok hülyeség. Borzasztóan unok már mindent. Unom az embereket, egyszóval [olvashatatlan] van. Nem tudok koncentrálni, elkezdek valamit írni, és nem tudom folytatni. Őrülten éhes vagyok. Éhes. ÉHES. A legszörnyűbb dolog éhezni. Na, remélem, nem tart már soká. Ezek a repülők is szörnyen idegesítenek. Rém nehezen tudtam magam elhatározni az írásra, mert nincsen erőm gondolkodni. Kész.

[…]

1945. jan[uár] 16., kedd. délelőtt 12.

Ma kaptam egy darab kenyeret, kis lekvárt, levest, babot. Most jó dolgom van kaja szempontjából. A házban lévő gyermekotthonból is fogok kapni feketén reggelit és vacsorát. Mégiscsak megsegít a jó Isten. Szörnyű éjjelünk volt, mert olyan bombázás volt, mint még soha. Nem aludtam semmit. Remélhetőleg nem fog már soká tartani.

1945. jan[uár] 17., szerda délelőtt

Ma kezdődtek meg a környéken az utcai harcok. Itt, a Wesselényi utcában is harcok vannak. Sok embert lelőttek. Ebédünk nem volt, mert nincs, aki érte menjen. Szörnyű éhes vagyok. Azt mondják, hogy már csak órák kérdése. Én nem hiszem. Eltart ez még napokig is. Azért én is nyugtatom magam, hogy csak órák kérdése, és szabadok leszünk. Adja Isten. Bár lennénk együtt a Jancsival ezekben a kritikus napokban.

1945. febr[uár] 3., szombat, délután háromnegyed 4.

Már lassan két hete, hogy felszabadultunk. Azóta visszajöttünk a Vilmos cs[ászár] úti lakásba. H. O. a lehető legundokabb módon viselkedik. Éppen ma volt egy kellemetlen veszekedésem vele. Sajnos megint itt zörgetnek az orosz katonák a kapunál. Ez egyáltalán nem jó, mivel egymás után fosztják ki a házakat. Csillagot természetesen levettük. Rém jó érzés. Kajánk sajnos nincsen. Kenyeret már hetek óta nem ettünk. Katica vezeti a háztartást, rém ügyetlenül, és minden beosztás nélkül. Annyi lisztünk van, de azért nem sütne kenyeret vagy lángost. Őrülten hiányzik Anyuka. Szegény, csak már itthon lenne. Talán a születésnapomra hazajár.

Anyuka nem “járt haza”, meghalt. Steiner Erzsébet naplórészleteit itt olvashatja, Szécsényi András mellé írt tanulmányát pedig itt az Archívnet.hu-n.

(Kiemelt kép: munkaszolgálatosok Újvidéken/Fortepan)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.