Tudomány

Számtalan holdja lehetett egykor a Marsnak

24.hu
24.hu

2016. 07. 05. 16:52

A Vörös bolygónak két holdja van, a kissé torz Phobosz és a nála valamivel kisebb Deimosz. A két égitestet már a 19. század végén felfedezték, azonban így is akad rejtély az objektumok körül.
Korábban a témában:

Kutatók szerint a két megmaradt égitest egy jóval nagyobb család maradéka, amely egy hatalmas aszteroidabecsapódás nyomán jött létre.

A holdak eredete felfedezésük óta kérdéses volt. Alapvetően két elmélet alakult ki a keletkezésükről, az egyik szerint az objektumok bevonzott aszteroidák, a másik szerint viszont az égitestek a Mars önálló holdjaiként jöttek létre. A pályájuk még ennél is komolyabb fejtörést okoz, mivel a korábbi számítások alapján az sem valószínű, hogy egy külső pályáról álltak át bolygó körülire, illetve az sem, hogy az objektumok a Mars mellett keletkeztek.

A Mars két torz holdja, a Deimosz és a Phobosz Kép: Wikipedia

Éppen ezért egy új tanulmány most egy harmadik opcióval állt elő. A kutatók elképzelései alapján a bolygó körül egykor egy sziklákból álló gyűrű volt. Egy nagyobb aszteroidabecsapódás ezt a kőtörmeléket széttaszíthatta, így létrejöhetett több nagyobb hold is a vörös égitest közelében. Az évmilliók során aztán a törmelék maradékát a Mars és újdonsült holdjai kiterelték a külső régiókba.

A brüsszeli Belga Királyi Csillagvizsgáló szakértői egy számítógépes szimulációt is készítettek, amely bemutatja, hogy a nagyobb holdak hogyan segítettek megtisztítani a bolygó körüli teret, majd miként zuhantak bele a Marsba. A folyamat végén az égitestekből csupán néhány maradt meg, olyanok, mint a ma is látható Phobosz és Deimosz. Később ezek az objektumok is sorra eltűntek.

A holdak hullása azonban úgy tűnik, máig nem állt meg. Míg a Deimosz stabil pályán mozog, addig a Phobosz folyamatosan közeledik gazdabolygójához. Ezzel egy időben a felszínén egyre nagyobb repedések alakulnak ki, így igen valószínű, hogy a távoli jövőben az égitest is rokonai sorsára jut majd.

(Via: Science News)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed police patrol near Manchester Arena following a deadly terror attack in Manchester, northwest England on May 23, 2017.
Twenty two people have been killed and dozens injured in Britain's deadliest terror attack in over a decade after a suspected suicide bomber targeted fans leaving a concert of US singer Ariana Grande in Manchester. / AFP PHOTO / Oli SCARFF
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.