Tudomány

Kiderült, hogy érkezett a víz a Földre

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 06. 01. 13:27

Aszteroidák hozhatták a Hold mélyén lévő vizet mintegy 4,4 milliárd évvel ezelőtt egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya szerint, amely azt vizsgálta, miként és mikor kerülhetett víz a Holdra.

A Nature Communcations folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek megvizsgálták az amerikai Apollo-programok által gyűjtött kőzetminták és más űrkőzetek összetételéről megjelent összes cikket.

Tanulmányunk azt sugallja, hogy vízben gazdag aszteroidák juttatták el a víz többségét a Föld/Hold rendszerre mintegy 4,5-4,3 milliárd évvel ezelőtt – közölte Romain Tartése, az angliai Milton-Keynesi Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.

A Naprendszer mintegy 4,5 milliárd éve alakult ki. A ma elfogadott keletkezés-történeti elképzelés szerint valamikor a Naprendszer kialakulása után egy hatalmas bolygóközi ütközés történt, amelyben a formálódó ős-Föld és egy Mars méretű bolygócsíra összeütközött. Az ütközés által kilökődött anyag állt össze előbb gyűrűvé, majd gömb alakú bolygótestté, a későbbi Holddá. Így a Hold anyaga a Földből származik, ám jelentős mennyiségben lehet benne a becsapódó másik test anyagából is.

A Hold születése után vízben gazdag aszteroidák “bombázták” több tízmillió éven át mind a Holdat, mind a Földet. A Hold kifejlődő kérge a lehűlő magmában tárolhatta el a vizet. Jóval később vulkanikus tevékenység kivetette a magma egy részét a felszínre.

Ez a folyamat a Hold születése utáni 10-200 millió évben zajlott le – hangoztatta Tartése.

Jessica Barnes társszerző szerint a holdminták hidrogén és nitrogén összetétele alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy leginkább vízben gazdag aszteroidák és nagyon kis mértékben üstökösök által érkezhetett a víz a Holdra.

(Nature, MTI)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.