Tudomány

Olcsó cyberpuskával lőnék le a drónokat

Éppencsak, hogy felszállt a drón az amerikai West Pointban, már le is lőtték. Se füst, se durranás, csupán egy kilőtt drón. Igen, ilyen az új cyberpuska.

A West Point akadémia fejlesztését, a cyberpuskát tavaly ősszel mutatták be egy washingtoni harcászati kiállításon. A fegyver nem a hagyományos módon működik, hanem antennával, wi-fivel, Rasberry Pi számítógéppel, illetve a drónok gyengeségét kihasználva. Ezek, illetve a szakértő kéz lehetővé teszik azt, hogy a célpont szerkezete kikapcsoljon, ha találat éri.

A videón látható puskát az amerikai hadsereg cyber intézete készítette, és csupán 150 dollárba (kb. 43 ezer forintba) került. Az egyszerű előállítás miatt a fegyver illeszkedik a DARPA (azaz a Defense Advanced Research Projects Agency) új programjába, melynek célja az, hogy civilek számára is elérhető elemekből építsenek fegyvereket.

A cyberpuska alkatrészei kereskedelmi forgalomban is kaphatók, így megfelelő mérnöki ismerettel az ember akár otthon is összeszerelhet egyet, hogy megvédje magát a szemtelen drónoktól.

Az anti-drón fejlesztések természetesen folytatódnak. Mivel a cyberpuska olcsóbb és jóval egyszerűbb is, mint a korábbi eszközök, könnyen elképzelhető, hogy ez lesz a drónvadászat jövője. Igaz, a hollandok sasos megoldása sem semmi.

(Via: Popular Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik