Tudomány

Hulk Hogan pert nyert, 115 millió dollárt kap

Egy szexvideó miatt indított pert bukott el Nick Denton portálja, a Gawker. A bíróság szerint megsértették Terry Bollea, vagyis Hulk Hogan magánszféráját. Ezért kell fizetniük.

A 2012-ben nyilvánosságra került szexvideón a volt pankrátor mellett egy barátja és annak felesége szerepelt, a Gawker ebből hozott le egy összevágott részt. Igaz, a teljes felvételt nem mutathatták be a tárgyaláson.

A bíróság azt nem vizsgálta, ki szivárogtatta ki a felvételt. A médiabirodalom ügyvédje azzal védekezett, hogy a kisfilm nem is szexvideó, mivel azon nemi aktust mindössze 9 másodpercig látható.

Majd úgy érvelt, hogy az nem is a Gawkeren, sokkal inkább két másik oldalon, a TMZ-n és a The Dirtyn volt a legtöbbször látható, sőt, Hogan egy tévéshowban maga is kérkedett azzal, így ők nem sértettek magánszférát.

Az elsőfokú ítélethirdetés után a Gawkeren letétbe kell helyeznie a 115 millió dollárt, bármi legyen is a tárgyalássorozat vége.

Kiemelt kép: Europress Fotóügynökség

(BuzzFeed, ABC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik