Tudomány

Kiderült, miért kellett elfüstölni a Progreszt

Progressz teherűrhajó (Array)
Progressz teherűrhajó (Array)

A Szojuz hordozórakéta harmadik fokozatának hibája okozta a Progressz teherűrhajó kudarcát.

Igor Komarov, az orosz űrkutatási hivatal elnöke szerint a harmadik fokozat oxidálószer-tartályában és üzemanyagtartályában szivárgás miatt csökkent le a nyomás, ezért vált le a hordozórakéta “a szabályostól eltérő módon” a teherűrhajóról. A rendellenesség a repülés 527. másodpercében következett be.

Változott a menetrend

Komarov hozzátette, hogy a felbocsájtás kudarca további okainak kiderítéséhez mélyrehatóbb vizsgálatokra van szükség a gyártó cég üzemeiben is. Ebből a célból most munkacsoportot hoztak létre, amelynek a jövő péntekig be kell fejeznie a munkát.

Vlagyimir Szolovjov, a balesetet szenvedett Progressz M-27M jelzésű teherűrhajót fejlesztő és gyártó Enyergija cég főkontsruktőr-helyettese és a Nemzetközi Űrállomás orosz részlegének repülési vezetője bejelentette, hogy július végéig nem indítják útnak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) újabb háromfős legénységét. Ez május 26-án indult volna. Az ISS-en tartózkodó űrhajósok közül pedig hárman június elejéig ott maradnak. Ők eredetileg csütörtökön tértek volna vissza.

 
Fotó: Wikipédia 

Az újabb, embert szállító űrhajó felbocsájtása előtt ismét teherűrhajót küldenek majd fel biztonsági okok miatt – közölték a Roszkoszmosz tájékoztatóján.

Az eredeti menetrend szerint augusztus 6-án indították volna a Progressz M-28M jelzésű teherűrhajót a Nemzetközi Űrállomásra, ezt hozzák most előbbre.

1978 óta használják az űrkamiont

A szeptember elsejére tervezett emberes űrhajó felbocsájtásának elhalasztásáról nincs szó. Azzal az űrhajóval utazna a Nemzetközi Űrállomásra Sarah Brightman brit énekesnő, az újabb űrturista.

A Progressz orosz teherűrhajót április 27-én indították el a kazahsztáni Bajkonurból, hogy üzemanyagot, oxigént és élelmiszert szállítson a Nemzetközi Űrállomásra. Az űreszköz a start után nem sokkal irányíthatatlanná vált, nem sikerült helyreállítani vele a kapcsolatot, ezért fokozatosan lesüllyedt az orbitális pályán. Május 8-án a Progressz elégett a Föld légkörében.

Alekszandr Ivanov, a Roszkoszmosz vezető-helyettese szerint a Progressz-szel történtek miatt “nem kell keresztet vetni” a bevált és megbízható Szojuz hordozórakétákra.

A Progressz típusú teherűrhajókat 1978 óta használják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik