Tudomány

Szenzációs leletek a Szegedi Dóm lépcsője alatt

Sírokat találtak a felújítás alatt álló Szegedi Dóm előlépcsője alatt, ezért legalább egy hétre leállították az építkezést – számolt be a delmagyar.hu.

A Móra-múzeum régészei a Szent Dömötör-templom alapjait és sírokat találtak a dóm előlépcsőjének és a szabadtéri kiszolgálóegységeinek bontásakor. A leletek több korszakból származnak.

A Szegedi Dómot részben a Dömötör-templom alapjain húzták fel. Ennek falainak mentén középkori sírok bukkantak elő, az egyikben pártával, a másikban övcsattal – mondta a lapnak Szarka József régészeti és műtárgyvédelmi osztályvezető, a városi múzeum általános igazgatóhelyettese.

Nagyjából kilenc sírhelyet ástak ki, de ezek ennél jóval több emberi maradványt tartalmaztak, hiszen akkoriban sűrűn egymásra temetkeztek.

Váncza László főépítész szerint jelenleg egyeztetések folynak, és bízik benne, hogy az ásatás maximum egyhetes csúszást jelent a szerkezetépítésben, de más technológiai vagy geometriai változtatást nem okoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik