Tudomány

Lemérték a Tatuin csillagait

A Csillagok háborúja Tatuin bolygójára emlékeztető égitest két napjának eddigi legpontosabb méréseit végezték el.
Kapcsolódó cikkek

Ugyan korábban már találtak olyan csillagokat, melyek egymást kerülgették, azonban a 2011 őszén felfedezett, tőlünk 200 fényévnyire lévő Kepler-16 volt az első, amelyben a központi csillagok körül ép bolygót is találtak. S bár azóta már két hasonló csillagrendszer is feltűnt, a Tatuin név megmaradt. Annak ellenére, hogy a Csillagok háborújából ismert bolygó sivatagos, a Szaturnuszra emlékeztető gázóriás felszínén pedig mínusz száz Celsius-fokos hőmérséklet uralkodik.

A Pennsylvaniai Állami Egyetem csillagászai a texasi McDonald obszervatórium Hobby-Eberly teleszkópjával spektroszkópiás vizsgálatokat végeztek, hogy elkülönítsék a két, egymástól 34 millió kilométerre lévő csillag egybeolvadó jelenségét. Az eredmények szerint az egyik csillag tömege Napunk tömegének 70, míg a másiké mindössze 20 százaléka – a mérések során ez okozta a legnagyobb nehézségeket is, mivel a kisebb csillag a rendszer fényének csupán három százalékát adta.

A sebességmérések alapján, valamint a bolygómozgásokra vonatkozó három Kepler-törvényt alkalmazva a Kepler-16A csillag tömegét 2,5 százalékos pontossággal, a Kepler-16B tömegét pedig 1,5 százalékos pontossággal voltunk képesek meghatározni” – fejtette ki Suvrath Mahadevan, a Pennsylvaniai Állami Egyetem docense.

Chad Bender, a kutatócsoport vezetője azt emelte ki, hogy ezek a mérések az eddigi legpontosabbak, amelyeket alacsony tömegű csillagok vonatkozásában elvégeztek. “A csillagok tömegének, rádiuszának és az általuk alkotott rendszerek ismerete révén bepillantást nyerhetünk a bolygóképződés folyamatába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik