Tech

A Twitter alapítója elnézést kért, amiért Trump lett az elnök

Donald Trump szerint a Twitternek köszönhető az, hogy ő ül a Fehér Házban. A mikroblog társalapítója sajnálatát fejezte ki, és elmondta: az internet mára meghasadt, és a szélsőségeseket jutalmazza.

Donald Trump még márciusban mondta Foxnak adott interjújában, hogy győzelmében meghatározó szerepet játszott a Twitter, és ha nincs a mikroblog szolgáltatás, akkor nem ő győzött volna az elnökválasztáson. Erre a kijelentésére reagált most a Twitter egyik társalapítója, Evan Williams.

Williams a New York Timesnak beszélt arról, hogy ha ez tényleg így van, akkor ő azért elnézést kér.

Ha igaz az, hogy a Twitter nélkül nem ő lenne az elnök, akkor igen, sajnálom.”

A férfi azóta saját Medium nevű blogszolgáltatásán dolgozik, de a Twitternél is elnökségi tag maradt.

Trump korábban bővebben is mesélt arról, hogy a Twitteren, a Facebookon, és az Instagramon kezelt fiókjai egyfajta saját médiát jelent számára, ahol közvetlenül szólhat az amerikaiakhoz. A sajtót többször is kritizálta azért, mert szerinte nem korrekt módon tudósítottak a vele kapcsolatos eseményekről. Többek szerint is jelentős szerepet játszottak Trump megválasztásában a közösségi oldalakon terjedő, a republikánus politikusnak kedvező álhírek.

Evan Williams. Forrás: Europress

A helyzet iróniája, hogy a Szilícium-völgyben nincs sok rajongója Donald Trumpnak, a techcégek a republikánus politikus számos lépésével nem értenek egyet. Eddig több mint 100 vállalat ellenkezett Trump bevándorlással kapcsolatos szigorításai miatt. Ritka kivételt képez a Trumpot támogató Peter Thiel befektető, aki korábban ironikus hangvételben szólalt meg a Twitter-Trump viszonnyal kapcsolatban.

Gyakorlatilag az olyan cégek, mint a Twitter, egész évben Trumpnak dolgoztak, hiába hitték azt, hogy a demokratikus Sandersnek.”

Williams a New York Times-interjúban kifejti, hogy szerinte mi a baj az internettel: a techszféra mindent demokratizálni akar (mindenki számára hozzáférhetővé tenni a technológiát), ahogyan „a görög Prométeusz is ellopta az istenek tüzét, és az embereknek adta”. A szabadság pedig kedvez a szélsőségeseknek.

Azt viszont elfelejtjük, hogy Zeusz annyira berágott Prométeuszra, hogy sziklához láncolta, és a varjak tépték ki a belét. Néhányan ezért mondják, hogy mi is ezt érdemeljük, amiért Trumpnak adtuk a tweetek erejét.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik