Tech

Óriások fogtak össze az Uber ellen

Miután a Google önjáró autóit fejlesztő Waymo összerúgta a port az Uber tulajdonában lévő Ottóval, a keresőóriás beáll a fuvarmegosztó legnagyobb konkurense, a Lyft mögé.

Újabb nem várt fordulat az Uber számára: az Alphabet (a Google anyacége) szárnya alatt önjáró autókat fejlesztő Waymo partnerséget kötött a fuvarmegosztó legnagyobb konkurensével, a Lyfttel. Az egyezség pontos részleteit nem ismertették, de a Lyft vélhetően azzal tudja előrelendíteni a Google helyzetét, hogy már meglévő kiterjedt hálózatán, ügyfelein és fuvarszolgáltatásán keresztül össze tudja kapcsolni az utasokat a Waymo autóival. Így idővel a Google is beszállhat a megosztáson alapuló taxizásba, amelynek jövőjét többen is az önjáró autókban látják.

Ez csavar egy nagyot az Uber és a Lyft utasokért való versengésén, hiszen a Waymo nemrég rúgta össze a port az Uber tulajdonában lévő, szintén önvezetőkön dolgozó Ottóval.

Az Uber vezetője, Travis Kalanick még 2014-ben beszélt először arról, hogy a cég komolyan kezd foglalkozni önjárók fejlesztésével. A projekthez neves szakembereket szereztek meg, elismert kutatókat a Carnegie Mellon Egyetem robotikai kutatóközpontjából, és leigazoltatták Anthony Levandowski-t is, aki később az Ottónál folytatta.

A Google Chrysler önjáró

A Waymo februárban indított pert annak vádjával, hogy a Levandowski ellopta technológiájukat, és a Google házon belül fejlesztett lézeres rendszeréből emeltek át számos elemet az Otto autóiba. A vádak szerint a férfi még távozása előtt 14 ezer oldalnyi titkos dokumentumot töltött le.

A per jelenleg is zajlik, a kimenetel pedig hatalmas hatással bírhat az Uber önjárós fejlesztéseire.

A Lyft másképp közelíti meg a fejlesztést, ők maguk nem gyártanak autókat, partnereken keresztül dolgoznak önvezetőkön. 2016-ban 500 millió dolláros befektetést kaptak a GM-tők kifejezetten önjáró autókból álló hálózat fejlesztésére. A GM később egymilliárd dollárért felvásárolta a Cruise Automation nevű céget is, akik olyan fejlesztői eszközöket fejlesztenek, amik átlagos autókat készítenek át önjárókká. A Lyft ezen a téren lemaradással küzd, hiszen az Uber már utasokkal teszteli autóit Tempe és Pittsburgh területén.

A Waymóval kötött együttműködés változtathat ezen, hiszen a Google azóta külön céggé nőtt projektjével az elsők közt volt, akik önjárókkal kezdtek foglalkozni. Külön ironikus, hogy a keresőóriás anno első körben állt be az Uber mögé, 2013-ban 238 millió dollárt fektette be a cégbe. Az idővel egyre feszültebb viszony mára oda vezetett, hogy a két cég már egymás riválisa, ezt pedig tovább erősíti a Lyfttel kötött partnerség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik