Tech

Végre kiderült, lesz-e Apple-autó

Az Apple végre megszólalt a témában, és bár sok konkrétumot nem mondott, az azért kiderült, jön-e a sokak által várt iCar.

Az Apple autójáról az elmúlt években rengeteg hírt lehetett hallani, de a cég soha nem erősített meg semmit, az internet sokszínű közössége így valószínűleg jobbra-balra ferdítette a pletykákat. A teljesség igénye nélkül nézzük, mikről olvashattunk az Apple négykerekűjével kapcsolatban a közelmúltban:

Szóval, volt itt megerősítés, tagadás, bizonytalanság, meg úgy egyáltalán, minden.

Most az a hatalmas újdonság, hogy végre maga az Apple is megszólalt a dolgot illetően, és kiderült, hogy bár az önvezető elektromos autó ötletét valóban feladták, de magától a szegmenstől nem kívánnak elszakadni, ezért a szoftverfejlesztésre koncentrálnak. Ezt pedig majd a már meglévő, és talán valamivel tapasztaltabb cégek tudják hasznosítani a saját járműveikben.

project titan

Az Apple a levelét megírta

A cupertinói cég ennek tükrében levelet is írt az NHTSA-nak (az amerikai közlekedési hatóságnak), melyben kifejtette, hogy mindenképpen ez a jövő.

Komoly összegeket fektetünk a gépi tanulás és az automatizálás fejlesztésébe, és izgatottak vagyunk a számos területet megreformáló automatizált rendszerek potenciálját illetően, beleértve a közúti szállítást is.

– mondta Steve Kenner, a termékintegritási főnök. Hátttöööö, ez még jelenthet sok mindent, de azért lehet a sorok között olvasni.

Ami biztos: egyelőre nem lesz Apple-logós autó. Bocsánat, kedves iPhone- és Mac-fanok, továbbra is csak annyit lehet tenni, hogy az iPhone csomagolásában található Alma-matricát ragasztjátok a hátsó szélvédőre.

Viszont ami lesz, az valamiféle szoftver. Azt persze még mindig nem tudni, hogy az Apple konkrétan mit fog tenni, miket fejleszt, de az biztos, hogy kérte a hatóságtól az engedélyezési folyamatok egyszerűsítését, illetve azt, hogy kötelezze az ipar többi résztvevőjét a fejlesztési eredményeik megosztására. Ez a szakértők szerint leginkább azt jelentheti, hogy a cég megpróbál valamiféle autós kommunikációs és informatikai szabványt létrehozni, vagy egyeztetni.

Szóval találgatni továbbra is lehet, de innentől kezdve nem azt, hogy lesz-e Apple-autó, hanem ilyesmiket:

  • Olyan szoftvert készítene az Apple, amivel bármilyen új autó rendszeréhez azonnal csatlakozik az iPhone?
  • Valamilyen autós hardvert fejleszt, amit például úgy csatlakoztathatunk egy szabványos portra a kocsiban, mint a szivargyújtóra a különféle töltőket?
  • Csak annyiról lehet szó, hogy az Apple térképszoftverét próbálja benyomni az autógyártókhoz, hogy ezt telepítsék az új járművekbe?
  • Zblorg?

Tudjuk, sikerült megint egy csomó kérdéssel zárni a cikket, de ezek legalább új kérdések, az eddigieket viszont megválaszoltuk. Aztán meglátjuk, 1-2 év múlva mi lesz “almás” az autókban, és visszatérünk a dologra.

Forrás: Ubergizmo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik