Tech

Facebook-dolgozók szállnak szembe Zuckerberggel az álhírek miatt

facebook tükröződik a szemüvegen
facebook tükröződik a szemüvegen
Szerintük a vezetésnek változtatni kell a hozzáálláson, mert igenis van felelősségük.

Akciócsoportot alakított a Facebook néhány dolgozója Mark Zuckerberggel szemben, mert nem értenek egyet azzal, ahogy a vállalat vezetése a portálon keresztül terjedő álhírekhez viszonyul. Az Egyesült Államokban egyre szélesebb körben merül fel, hogy ez vezethetett Donald Trump győzelméhez is, Zuckerberg azonban ezt őrültségnek tartja.

Egy névtelenséget kérő Facebook-alkalmazott azt mondta a Buzzfeednek: az az őrültség, hogy Zuckerberg kiállt és elutasította ezt az elképzelést, noha

ő is, és mindenki a Facebooknál nagyon jól tudja, hogy a kampány alatt burjánzottak az álhírek a Facebookon.

A Buzzfeednek megszólaló Facebook-dolgozók azt mondták: feletteseik megtiltották, hogy nyilatkozzanak a sajtóban, ezért kérnek névtelenséget.

Elmondták: az akciócsoporthoz több mint tucatnyian csatlakoztak a vállalatnál, az elmúlt hét során két titkos találkozójuk is volt, ahol szabadon beszélhettek anélkül, hogy retorzióktól kellene tartaniuk. A későbbiekben szeretnék tevékenységüket hivatalossá tenni, és ajánlásokat tenni a vállalatvezetés számára. Hozzátették: miközben az akciócsoport munkájában viszonylag kevesen vesznek részt közvetlenül,

több százan jelezték, hogy elégedetlenek azzal, ahogy az álhírek kérdéséhez viszonyul a Facebook vezetése, és támogatják az ennek megváltoztatására irányuló erőfeszítéseket.

A Facebook múlt heti hivatalos közleményében elismerte, hogy információforrásként volt szerepük a választási kampányban, de igyekeztek felelősségüket kisebbíteni azzal, hogy közölték: a közösségi oldal csak egyike az információforrásoknak. Nemrég egyébként a Buzzfeed arról is írt, hogy a Facebookon való követőszerzés leghatékonyabb módja, ha tényszerű tájékoztatás helyett azt közlik az emberekkel, amit hallani akarnak, akkor is, ha az nem felel meg a valóságnak.

Egy volt Facebook-fejlesztő, Bobby Goodlatte néhány nappal ezelőtt arról írt saját oldalán, hogy a Facebook hírfolyama arra épül, hogy minél jobban lekösse az embereket, és az álhírek sajnálatosan nagy érdeklődésre tartanak számot. Ennek ellenére

nem tartja teljesíthetetlen célnak, hogy az igazság iránt legyenek „elfogultak”,

a Wikipedia például annak ellenére törekszik erre, hogy rengeteg felhasználója van. Szerinte világos, hogy a demokrácia szenvedi meg, ha a hírfogyasztási szokások az álhíreket helyezik előtérbe.

Az akciócsoport azt is vizsgálja, hogy a Facebook él-e a rendelkezésére álló lehetőségekkel az álhírek megfékezésére. Az egyik munkatárs azt mondta: a meztelenséget vagy erőszakot tartalmazó bejegyzéseket például hatékonyan szűrik. A felhasználóknak lehetőségük van az álhírek jelzésére is, de nincs világos útmutató arra nézve, hogy mikor kell eltávolítani egy bejegyzést.

A „lázadó” dolgozók leszögezték: nem politikai elkötelezettség vezérli őket, azt szeretnék elérni, hogy egyetlen politikai oldalt se lehessen félrevezető információkkal népszerűsíteni a Facebookon keresztül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik