Tech

Van más is, ami fel tud robbanni a táskában – videó

Ebben az esetben egy elektromos cigaretta okozott komoly ijedelmet.

A Note 7 miatt érezhetően nagyobb figyelem irányul a zsebben, táskában felrobbanó akkumulátorokra. Elméletileg ez bármilyen eszközzel előfordulhat, mégis az utóbbi hetekben a Samsung mobilja miatt pörög ezen a fél világ. Pedig korábban akár az e-cigik, akár a kínai webshopokból rendelt rollerek is produkáltak hasonlót.

A híradások általában a szétégett, összeolvadt, tönkrement tárgyak képeivel rendelkeznek, az azonban nagyon ritka, hogy egy videó is megörökítse a történteket.

Mara McInerney esete pontosan ilyen volt: a nő egy bevásárló központban tartózkodott, amikor hirtelen fekete füst gomolygott elő a táskájából. Ez után szinte azonnal lángnyelvek csaptak fel ugyanonnan, aminek következtében a személyzet, és ő maga is pánikba esett.

Később úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a füst megjelenésével egy időben egy hangos durranást is lehetett hallani, ami miatt azt hitte, hogy valaki elsütött egy fegyvert. Az izgalmat tovább fokozta, hogy mindez szeptember 11-én, a World Trad Center elleni terrortámadás évfordulóján történt, így a helyszínen lévők azt is hihették, hogy éppen egy támadás áldozatai lesznek.

Mara szerint semmilyen jelét nem mutatta az e-cigije, hogy hibás lenne. Nem melegedett fel, normálisan működött egészen a balesetig. Az eszköz olyan erővel robbant fel, hogy több helyen lyukat égetett a táskába és a benne tárolt műanyag tárgyak többsége meg is olvadt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik