Tech

Meglepő tiltást jelentett be az Olimpiai Bizottság

A szervezet megtiltotta, hogy bármilyen GIF, vagy rövid videofelvétel készüljön a sporteseményről.

Az animált GIF az internet szorgos népének egyik leghatásosabb fegyvere, ha valami rövid, velős dolgot akar közölni. Annyira általánossá vált ez a forma, hogy gyakran a hírtelevíziók munkatársai is használják, hiszen egy-egy jól elkapott, és mindössze pár másodperces felvétellel sokkal több elmondható, mint egy hosszabb bejátszással.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nyilván sok mindent szabályoz, amelyek között most már ott van az is, hogy a Rióban készült felvételek milyen utakon juthatnak el a nézőkhöz. Az egyik kitétel szerint az

olimpiai anyagokat tilos interaktív csatornákon sugározni,

hiszen ebben az esetben a nézőknek dönteniük kell, hogy milyen forrásból tájékozódnak, és így a hivatalos műsorfolyam a háttérbe szorulhat.

Az egyik legismertebbb olimpiai gif főszereplője: McKayla Maroney
Az egyik legismertebb olimpiai gif főszereplője: McKayla Maroney

A Bizottság ugyan nem nevezte meg pontosan, hogy mely csatornákról beszél, de a következő szabály ezt is nagyjából tisztába teszi. A szigor ugyanis nem áll meg itt, mivel a rendelkezés azt is kimondja, hogy

az olimpiai közvetítés anyagait tilos animált GIF (más néven GIFV, GFY, vagy WebM), illetve rövid videoformátumban (Vine és hasonlók) a nézők elé vinni.

Az Olimpiai Bizottság annyira komoly az ügyben, hogy a szabály megsértése esetén a hírügynökségek szaftos perekkel nézhetnek szembe. Összefoglalva tehát: tilos a Vine, a FB (akár élő) videó, a Snapchat közvetítés, és bármilyen Twitteren, Instagramon megosztott anim GIF vagy mozgókép, mindenki maradjon szépen a jól bevált televíziónál.

Persze ez nem vonatkozik azokra a nézőkre, akik a helyszínen tartózkodnak és drukkolnak, ők annyi mémesített sztorit tolhatnak fel a netre, amennyit csak akarnak. A bejelentést követően érkezett máris egy a mostanában felkapott sírós Michael Jordannal. Gyönyörű!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik