Tech

Egy irodában ülsz, nem tudsz megmozdulni és JÖNNEK A PÓKOK!

Neményi Márton
Neményi Márton

ír, fotóz. 2016. 06. 05. 15:12

Megszületett a leggyilkosabb VR-játék. Nem a legvéresebb: a leggyilkosabb. A vicc az, hogy terápiás eszköznek szánják.

Ugye megvan az a közhely mindenkinek, hogy az irreális fóbiák (jó, tudom, a fóbia eleve irreális) ellen bevált módszer a sokkterápia? Azaz, ha valamitől nagyon félünk, a legjobb, ha szembenézünk vele. Pókok esetében ez például működhet úgy is, hogy

megbénítjuk magunkat és hagyjuk, hogy féltucatnyi nyolclábú szörnyeteg mászkáljon körülöttünk. 

A napokban jelent meg az IgnisVR fejlesztőcsapat Arachnophobia című “játéka”, ami pontosan ezt teszi, de csak, ha valakinek van HTC Vive vagy Oculus Rift virtuálisvalóság-készlete. A címmel – ami egy kilencvenes években bemutatott filmé is – és azzal ellentétben, hogy a VR-rendszerekre elég sok ijesztgetős cím jelent meg, ez a mostani egyáltalán nem akar horrorjáték lenni. Ellenkezőleg: a fejlesztők célja szerint ez egy gyógyászati segédeszköz, amivel elvileg legyőzhető a címbéli fóbia, mégpedig úgy, hogy az ember felveszi a VR-sisakot, ezzel egy steril, békés irodai környezetbe kerül, majd egyre több pók kezd el körülötte rohangálni.

Az első “pályán” egyáltalán nincs pók, utána is csak üvegedényben, a harmadik környékén pedig kezd elszabadulni a pokol. Hogy még súlyosabb legyen a helyzet, nem csak felállni (elfutni, az ablakon kiugrani) nem tudunk, hanem a kezünk sem mozdul. Itt egy videó, ha félsz a pókoktól, óvatosan!

Kérdéses, mennyire működik a módszer. A Kotaku munkatársa, a pókgyűlölő Mike Fahey nagyon vicces cikkben számol be arról, hogy bizony egyáltalán nem. “Azt ígérte, megszabadít a félelmemtől, én azonban inkább megtartanám még egy darabig” – írta, miután az utolsó szintet csak úgy tudta végigcsinálni, hogy levette és a feje mellett tartotta a VR-sisakot, azaz “a képzeletbeli másik fejemre húztam”.

Összegezve: érdemes-e beruházni a szoftverre, ha van VR-rendszerünk és szeretnénk elmulasztani a pókiszonyunkat?

NEM!!!

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.