Tech

Fél áron rendelhető a Samsung vadonatúj virtuális szemüvege

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 11. 12. 13:00

A dél-koreai mobilgyártó és az Oculus harmadik közös fejlesztésű VR kütyüje hamarosan megérkezik a boltokba.

A Samsung tavaly szeptemberben mutatta be a Galaxy Note 4 phablettel kompatibilis és 199 dolláros Gear VR-t, melynek idén március elején mutatkozott be a Galaxy S6, illetve Galaxy S6 edge okostelefonokhoz készített új kiadása. Ez utóbbi készülék változatlan áron került forgalomba, de az elődjénél kisebbé és könnyebbé vált, újtartervezett pántokat kapott és aktív szellőzéssel látták el.

Ez tehát a közelmúlt – a jelen, illetve a közeljövő viszont már a harmadik generációs Gear VR-ról szól, melyet szeptember végén jelentett be a Samsung és a Facebook által nemrégiben felvásárolt Oculus. Akkoriban a gyártó csak annyit közölt, hogy a forgalmazás valamikor novemberben kezdődik meg, most viszont már azt is tudni lehet, hogy a napokban előrendelhető státuszba került készülék szállítása november 20-án startol el. Jó hír, hogy az év végéig Magyarországon is boltokba kerül az új Gear VR.

Az elődjénél 22 százalékkal könnyebb legújabb modell könnyen kikövetkeztethető módon már a legújabb Galaxy S6 edge+ és Galaxy Note5 telefonokat is támogatja, de ezenkívül a Galaxy S6 és a Galaxy S6 edge is simán beletehető. Jó hír, hogy a 310 gramm tömegű, illetve 201,9×116,4×92,6 milliméter méretű újdonság ára a felére csökkent, vagyis a friss Gear VR ára mindössze 99 dollár (29 ezer forint). A többek közt Lionsgate, Netflix, Hulu és 20th Century Fox tartalmakkal támadó virtuális szemüvegen a Minecraft különleges kiadása is játszható lesz. A Gear VR-ban, illetve a 360 fokos virtuális valóságban rejlő lehetőségekkel közelmúltbeli részletes tesztünkben ismerkedhetnek meg Olvasóink.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.