Tech

Microsoft: kudarc volt a Nokia-felvásárlás

Most már nem titok többé, hogy a Microsofttól nem volt túl jó húzás a Nokia bekebelezése.

Satya Nadella, a Microsoft első embere bejelentette, hogy a vállalat leírta a Nokia készülékgyártó részlegének teljes értékét, vagyis mintegy 7,6 milliárd dollárt. Magyarul a Microsoft ezzel a 7,6 milliárd dolláros költségtétellel most elismerte, hogy a korábban 7,4 milliárd dollár ellenében nyélbe ütött Nokia-felvásárlás egyáltalán nem hozta meg a várt eredményeket.

A Microsoft ezenkívül a korábbi 18 ezer fős leépítést követően most egy újabb, ezúttal 7800 fős elbocsátásról is beszámolt: az utcára kerülő emberek túlnyomó többsége jelenleg a telefongyártó részlegen dolgozik. Az átszervezési folyamat következtében 750-850 millió dolláros újabb kiadásra számíthat az amerikai cég, ugyanis körülbelül ennyi végkielegítést kell majd fizetnie az elbocsátandó munkatársak számára. A nem túl rózsás helyzet ellenére a Microsoft továbbra sem hagy fel a Lumia okostelefonok gyártásával, de e tekintetben is komoly változtatások végrehajtására készül. A vállalat a jövőben három fő vásárlói csoporta kíván fókuszálni: az üzleti felhasználókra, az olcsó telefonra vágyókra és azokra az úgymond Windows-rajongókra, akik valódi flagship készülékeket szeretnének.

Emlékezetes, hogy a Microsoft és a Nokia 2013 szeptember elején jelentette be, hogy a Microsoft felvásárolja a Nokiát. A két vállalat között létrejött megállapodás értelmében a Microsoft egész konkrétan a Nokia készülékek és szolgáltatások üzletágát kebelezte be. A Microsoft-Nokia ügylet tavaly április 25-én fejeződött be, vagyis hivatalosan ekkor került a Nokia mintegy 32 ezer dolgozója a Microsoft alkalmazásába. A tranzakciót követően a Nokia központja továbbra is maradt Finnországban, a vállalat pedig ettől kezdve már az NSN-re, a HERE szolgáltatásra és az Advanced Technologies részlegre fókuszál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik