Tech

Samsung Galaxy Tab A: májusban jön, nagyon drágán

A dél-koreai gyártó tőle szokatlan képarányú új táblagépekkel jelenik meg a piacon.

Az Apple által forgalmazott és mostanság visszaszorulóban lévő iPadek és a Samsung-féle Galaxy Tab táblagépek között rengeteg különbség fedezhető fel, melyek közül az egyik leginkább szembetűnő nem más, mint az eltérő képarány. Míg az almás tabletekben 4:3-as, addig a koreai masinákban 16:9-es képarányú kijelzők figyelnek, de mostantól már nem ilyen egyértelmű a helyzet.

Megérkezett ugyanis a 4:3-as képerányú vadonatúj Samsung Galaxy Tab A 9.7, mely elsőként nemrégiben Oroszországban mutatkozott be, most pedig Németországban is felbukkant, és kiderült róla, hogy a német piacon májustól lesz elérhető. A készülék 9,7 colos képátlójú kijelzője 1024×768 pixeles felbontású, vagyis a pixelsűrűség sajnos csak 132 ppi. Míg a 16:9-es tabletek értelemszerűen a szélevásznú multimédiás tartalmak fogyasztásához ideálisak, addig a 4:3-as példányok olvasáshoz jobbak. Megjegyzendő, hogy a Google által nemrégiben bejelentett és a HTC által gyártott Nexus 9 készülék is 4:3-as képaránnyal bír.

A megfelelő számítási teljesítményről egy Snapdragon 410-es chipset gondoskodik a maga négy darab 1,2 GHz-es processzormagjával, a RAM 1,5 GB kapacitású, a 16 GB-os belsőmemória pedig microSD memóriakártyával bővíthető. Az 5 és 2 megapixeles kamerákkal felvértezett tabletben egy 6000 mAh kapacitású akkumulátor található. És akkor most jöhetnek az árak: a Wi-Fi only változat 299 euróba (90 ezer forint), az LTE-képes modell pedig 349 euróba (105 ezer forint) fog kerülni, vagyis elmondható, hogy a fekete és fehér színekben készülő újdonság bizony alaposan túl lett árazva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik