Tech

Nagy produkciót ad elő a kis Panasonic

Remek dolog, hogy a gyártók végre már nemcsak a felbontásra, hanem a szenzorméretre is kezdenek odafigyelni.

A kölni Photokina szakkiállítás egyik sztárja a Canon PowerShot G7 X, mely kompakt formában vonultat fel egy 1 colos méretű képérzékelőt. A Canon mellett azonban a másik japán gyártó, a Panasonic is úgy gondolja, hogy érdemes egyre nagyobb szenzorokat pakolni a kis gépekbe, melynek ékes bizonyítéka a most debütált Lumix DMC-LX100.

 

Az újdonságba egy négyharmados, vagyis 17,3×13 milliméter méretű CMOS képérzékelő került, mely 225 négyzetmilliméteres felülete révén még a Canon G7 X-féle 116 négyzetmilliméteres szenzornál is jelentősen nagyobb. A Venus Engine képfeldolgozó processzor társaságát élvező 17 megapixeles szenzor révén maximum 4112×3088 pixeles felbontásban fotózhatunk, a képarány 4:3, 3:2, 16:9, illetve 1:1 lehet, a fényérzékenység pedig ISO100 és ISO25600 között állítható.

 

Az f1,7-2,8-as fényerejű objektív 3,1x-es optikai zoomot biztosít számunkra, melynek részét képezi egyrészt egy 24 milliméteres nagylátószög az egyik végen, másrészt pedig egy 75 milliméteres tele állás a másik végen. A természetesen manuális beállításokkal megspékelt és RAW kompatibilis újdonság hátoldalát egy 3 colos képátlójú és 921 ezer szubpixeles felbontású fix kijelző uralja.

 

A 115x66x55 milliméter méretű, illetve 393 gramm tömegű fényképezőgép kapcsán említést érdemel még a 2,764 millió alpixeles elektronikus képkereső, a 11 fps sebességű sorozatfelvevő, az Ultra HD videófelvevő, a villámgyors autofókusz, az 5 centiméteres makró közelpont, illetve a Wi-Fi és NFC támogatás. Az integrált vakut nem tartalmazó, de külső vakuval együtt szállított Panasonic Lumix DMC-LX100 ára 899 dollár (218 ezer forint).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik