Tech

Járványként terjed a nomofóbia

Két évtizede még nyoma sem volt, manapság főleg az okostelefonok tehetnek róla.

A nomofóbia a Wikipédia szócikke szerint a “nomobile-phone phobia” rövidítése, vagyis az azzal kapcsolatos félelmet jelöli, hogy az ember elveszíti a mobilkapcsolatot. Természetesen ettől csak a mobilok megjelenésével párhuzamosan kezdhettünk el félni, azonban az angol SecurEnvoy vállalat legújabb felmérése szerint az okostelefonok terjedésével a nomofóbia igazi járvánnyá alakult.

Az eredmények szerint az angol lakosság 66%-a fél telefonjának elvesztésétől, míg csupán négy évvel ezelőtt 13% volt érintett. A nők 70, míg a férfiak 61 százaléka rágódik ezen, ami azért is érdekes, mert a SecurEnvoy társalapítója, Andy Kemshal szerint a 2008-as kutatásban még a férfiak voltak többségben – a “megnyugvást” valószínűleg az okozza, hogy immáron minden tizedik férfi két mobillal éli az életét.

Attól azonban senkinek sem kell tartania, hogy nem venné észre viszonylag hamar, ha eltűnne (az egyik) mobilja, mivel a Helsinki Információtechnológiai Intézet kutatása szerint egy átlagos felhasználó naponta 34-szer néz rá a készülékére. A kényszeresség egyébként odáig terjed, hogy négyből egy ember még szex közben is felkapja a mobilt.

Ideje lenne komolyan venni, hogy az internet úgy hat, mint a drog? Titeket érint a nomofóbia vagy szerintetek hülyeség az egész?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik