Tech

Tányérral is megy már az okostévé

A magentások újítottak egy nagyot IPTV kínálatukon és mostantól már a szatellit antennával rendelkezők is elérhetik az extra szolgáltatásukat. Pontosabban egy hibrid megoldással.

Az T-Home bejelentette, hogy – az IPTV szolgáltatása után  internetkapcsolat segítségével igénybe vehető interaktív kényelmi funkciókat már azok is élvezhetik, akik eddig nem érhették el a T-Home IPTV szolgáltatását.

A rendszer lényege, hogy a televíziós jel műholdon keresztül érkezik, a hozzá kapcsolt kényelmi szolgáltatások pedig internetes vonalon. Ezért a szolgáltatás igénybevételéhez – a hagyományos Sat TV szolgáltatáshoz szükséges eszközökön kívül – speciális vevőegységre (Interaktív Sat TV set top box) valamint hálózati digitális elosztóra (home gateway, router), továbbá minimum 1 Mbit/sec garantált letöltési sebességgel rendelkező T-Home internet szolgáltatásra van szükség. Az Interaktív Sat TV bevezetésével mint hangsúlyozták a termék bemutatóján közel 2,5 millió háztartás élhet a lehetőséggel – mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök vezérigazgatója.

Innentől viszont szabad a pálya és minden megszokott IPTV-s extra elérhető. Elektronikus műsorújság, a felvétel, a megállítás, a gyerekzár, a kép a képben, a keresés és az origo is.

Kibővül a Videotéka (VoD), valamint a YouTube is felkerül a kínálatba. Amit szintén szerethetnek majd a Való Világ megszállottak, hogy egy úgynevezett Archív TV kínálatot is kialakítottak: 72 órán belül műsorszámonként utólag is megtekinthetők az adások. Az új megoldással a ráadásul a lassú, 1-2 megabites interneteléréssel rendelkező műholdas ügyfeleknek is elérhetővé tette az online tékát. Amikor lekérünk egy filmet, akkor a lejátszó elkezdi azt letölteni, és jelzi, amikor már megtekinthető. A 24 órás kölcsönzési időtartam az első lejátszáskor indul.

A helyzet úgy tűnik visszafordíthatatlan és a net és vele együtt a megszokott oldalak is betolakodnak a nagytévére. Hogy mindez mennyire igaz, a T-Home IPTV-jére most felkerült a Facebook alkalmazása is, hogy vacsora közben a tévén is mehessen a tartalommegosztás.

A bemutatón azért megkérdeztük, mennyire fogadják kitörő lelkesedéssel a reklámozók és a média tartalomszolgáltatói, hogy a reklámokat egy kis tudatossággal gyakorlatilag kiiktathatjuk az életünkből. A válasz szerint azért erre nem lesz sok esélyünk, már kialakítás alatt vannak azok a megoldások, amelyek nem a lineáris adásba ágyazódva adják felénk a reklámokat, magyarul nem a Barátok köztben lesz reklámszünet, hanem bármikor, amikor elindítjuk a műsort felugrik mondjuk egy reklámcsík.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik