Szórakozás

Senki nem tart úgy állásinterjút, mint Pumped Gabó

Hétfőn elindult a Pumpedék második évada, ami lehetett volna egy langyos valami, már agyonismételt szerelmi drámákkal, de nem lett. Gabó belehúzott, és rátett még saját magára vagy hat lapáttal. Az új részek egy része abban a siófoki bárban játszódik majd, ahova Pumpedéket azért hívták, hogy felfuttassák a helyet.

Pumped Gabó már nem olyan Gabó, mint amilyen volt, neki is van szíve
Amit össze is törtek. A Pumpedék második évada pont olyan erősen indul, mint az első. Drámák, tesók, nők, fehérje és Balaton Sound. Csak ennyi kell a boldogsághoz.

De ez befektetés, egy kis fehérje, és Gabóékhoz hasonló, gátlástalan arcok nélkül nem megy.

Éppen ezért Pumped és országos cimborája, VV Soma állásinterjút tartottak. Itt minden profin ment, úgy ahogy a nagy könyvben meg van írva. Kinyomtatták a megkapott önéletrajzokat, és Soma volt barátnője, Luna is beszállt a castingba, ő terelte a jelentkezőket Gabóék színe elé. Aztán nem volt mese, pár perc alatt kellett bebizonyítani, hogy érdemes vagy Pumped Gabóval egy helyen mutatkozni. Az interjú után a legtöbb férfi vállalkozó ismeretlen okokból lefürdött.

Csak erős idegzetűeknek ajánljuk az alábbi képsorokat. 

Folytatás az RTL Spike-on holnap este 10-kor. 

Olvasói sztorik