Szórakozás

Holló Márta sokat köszönhet a CEU-s diplomájának

Holló Márta (fotó: Prompt Media)
Holló Márta (fotó: Prompt Media)

Holló Márta áprilisban az ATV híradós műsorvezetőjeként tért vissza a képernyőre öt év után. A Fókusz egyik alapítója, majd főszerkesztője 14 évig dolgozott az RTL Klubnál. Az utóbbi években vállalati kommunikációval foglalkozott, 2012 óta nem volt képernyőn.

“Ez az öt év arra volt jó, hogy a világ megnyíljon körülöttem. Belekerültem az üzleti szférába, a CEU-s diplomámnak köszönhetően része lettem a nemzetközi vérkeringésnek, tanultam, döntéshozókat ismertem meg. Trénerként sok céggel dolgoztam együtt, de a szívem mélyéről a televíziót nem lehetett kiirtani. Olyan ez, mint egy szerelem”

– mondta a Blikknek Holló Márta, aki híradósként megpróbál független maradni.

“Nálunk az a cél, hogy mindenféle iránytól mentesen sikerüljön objektív tájékoztatást adni. Nem szeretném egyik kollégámat vagy csapatot sem minősíteni, mert az információk sokféleképpen értelmezhetők. Az ember egy idő után eldönti, mit néz, mit olvas, mi a neki megfelelő, hiteles felület. Az objektivitásra törekvés azonban szerintem alapszabály”

– tette hozzá Holló Márta, aki úgy érzi, mindig is infotainment kategóriában mozgott, ami az információ átadását és a szórakoztatást jelenti egyben, így nem idegen számára a híradós műsorvezetés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik