Budapest, 2012. augusztus 14.
Gesztesi Károly színész, a DTK - D. Tóth Kriszta Show TV-felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában. 
MTVA Fotó: Zih Zsolt
Szórakozás

Gesztesi Károly: Nem a színészkedésből élek

24.hu
24.hu

2017. 03. 10. 06:18

Korábban a témában:

A színész a Borsnak mesélt arrról, nem véletlen, hogy ittasan okozott közúti balesete óta nem nagyon látni őt sehol,

“Béres György professzor megműtötte az évek óta rendetlenkedő térdemet. Tizenöt éve sérültem meg a Vígszínházban, a szalagjaim elszakadtak. Akkor megműtöttek, de most szükség volt egy újabb beavatkozásra, mert tele volt porcdarabokkal az egész. Nem tett jót az sem, hogy sokat erőltettem, rengeteget futok, ugye.  Úgysem tudtam volna másképp nyugton maradni, kényszeres tevékenykedő vagyok. Most sokat pihenek, de emellett napi három órán át rehabilitáción veszek részt Mattesz Csilla úszóolimpikon vezetésével” – mesélte a lapnak Gesztesi, aki azt is elárulta, anyagilag nem érinti meg a munkából való kiesés, és ennek okáról is szívesen beszélt.

“Az ingatlanvállalkozásom szépen működik a háttérben, nem én járok tárgyalni, hanem képviselnek, a bevételem pedig szépen jön. Ha tanítanék a jövő színészeinek, nekik is azt mondanám, hogy legyen egy jövedelmező vállalkozásuk, csak amellett vállaljanak művészi feladatokat, mert a felkérések vagy jönnek, vagy nem. És ha nem jönnek, akkor bizony nincs pénz. Volt a karrie­rem során olyan időszak, amikor évi 5–6 filmet forgattam, és egyszerre négy színházban is játszottam. Most ennek csak a töredéke van, vagyis már nem a színészkedésből élek. Ha ettől függne a megélhetésem, igen nagy bajban lennék”nyilatkozta Gesztesi, hogy a színészet számára mindig is inkább csak egy örömforrást jelentett.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.