Szórakozás

Az Eurovízió miatt csúszhat Radics Gigi érettségije

A húszéves énekesnő karrierjének alakulása miatt pár éve magántanuló lett, idén viszont már az érettségi is esedékes lenne számára; de Gigi közben A Dalban is próbálkozik, ahonnan természetesen a Kijevben megrendezésre kerülő Dalfesztiválra szeretne kijutni.

“Nyilván azért is indultam versenyen, hogy bejussak a nemzetközi döntőbe, és tisztában vagyok azzal, hogy ha ez a csoda megtörténne, az áldozatokkal is járna. Sajnos nagyjából egy időre esnek a vizsgák és a döntő, így nehéz időszaknak nézek elébe. Egyelőre azonban párhuzamosan zajlik a felkészülésem a májusi érettségire és a nemzetközi döntőre is, aztán majd a sors eldönti, hogy végül melyik marad ki idén az életemből. (…) nagyon sok munka vár rám, hiszen az érettségi előtt még egy osztályozó vizsgát is kell tennem, amiben kétévnyi tananyagból kell felelnem, majd az Eurovízió, és persze ha úgy alakul, akkor az érettségi. De remélem kijuthatok a döntőbe, és Végtelen hajó című dalommal képviselhetem Magyarországot!” – mondta el a Blikknek Radics Gigi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik