Szórakozás

Trumpékból Kardashian család lesz

Még bő két hónap van január 20-ig, amikor is Donald Trumpból elvileg hivatalosan is az Egyesült Államok elnöke lesz, de a család már most profitot próbál termelni a november 8-i eredményekből. Lehet, hogy ők töltik be a párizsi rablás óta fennálló Kardashian-űrt?

Vasárnap a CBS 60 Minutes című műsorának vendége volt Donald Trump, ahol arról beszélt, miután elnök lesz, záros határidőn belül hárommillió bevándorlót kirak az országból. A tévéműsorra a család is elkísérte Trumpot, Ivanka pedig már az üzletet is meglátta a pillanatban:

a hét elején olyan sajtóközlemények özönlötték el a postaládákat, amikben arról írnak, milyen ékszert viselt az idősebb lánygyermek a show-n.

Ami önmagában nem lenne meglepő, mert ez bevett szokás, igaz főleg vörös szőnyeges események után jönnek rekord gyorsasággal az emailek arról, hogy melyik celeb milyen ruhát/ékszert/cipőt/bugyit viselt az esten. Ez viszont annyiban más, hogy Trump a saját ékszermárkájától választott egy milliós darabot, írja a NYmag.

A karkötő, ami “Ivanka kedvence”, és a Metropolis névre hallgató kollekció része, egészen pontosan 10 800 dollárba, azaz több mint hárommillió forintba kerül.

Így bár egy átlagos magyar középosztálybeli családnak egy picit húzós, de még bőven vannak a világon, akiknek ez aprópénz.

Bicsi-bocsi

Valószínűleg a heves közösségimédia-reakciók miatt, de a cég gyorsan elnézést is kért. Ahogy Melania Trump Michelle Obamát kopizó beszédénél is egy másik emberrel vitették el a balhét, így itt is.

Az értesítést egy túlbuzgó marketing munkatárs küldte ki, aki az ilyenkor szokásos “ügymenetet” végezte. Éppen emiatt most éppen azon dolgozunk, hogy új szabályrendszert állítsunk fel a cégnél

– mondta egy szóvivő, aki eléggé hülyének próbálja nézni azt, aki nem tudja, hogy egy ekkora cégnél egyetlen email sem mehet ki úgy, hogy ne nézne rá valaki más is a küldőn kívül.

Eközben Ivanka édesanyja, Ivana Trump is babérokra tör: tegnap azt nyilatkozta, szívesen lenne cseh nagykövet. Ha aggódnátok, hogy a leendő elnök a saját családtagjaival tölti fel a hivatalokat, mutatjuk, mit mondott még az első feleség:

Engem mindig is Ivanaként ismertek, semmi szükségem nem volt a Trump névre.

A napokban egyébként felmerült a pletyka, miszerint Trump szeretne a gyerekeinek is hozzáférést a szigorúan titkos adatokhoz – ezt ma ő maga Twitteren cáfolta.

A fejlécfotó Besenyei Violetta munkája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik