Szórakozás

Szombatig rejtély, ki lép a kirúgott x-faktoros helyébe

Habár a múlt hétvégén kialakult a 2016-os X-Faktor döntős mezőnye, a november 5-én induló élő shownak már nem ugyanaz a 12 énekes vág neki. Puskás Peti már a  döntése pillanatában tudta, hogy rizikót vállal azzal, hogy a különc figurát, Petics Kristófot beválogatja a “fiúk” csapatába, ám azt ő sem gondolta, hogy a közös munka ilyen hamar véget ér.

A srác a felkészülés alatt balhéba keveredett egy italozós este során, ami után egy éjszakára a rendőrörsön tartották, és ami miatt az RTL Klub úgy döntött, hogy megválik tőle. Kristóf helye azonban nem maradhat üresen, így valaki újabb esélyt kap Puskás Petitől és a tehetségkutatótól.

A csatorna szerdán egy sajtótájékoztatón mutatta be a 11 döntőst, ám arról, hogy ki kerül Kristóf helyére, csak az utolsó pillanatban rántják majd le a leplet. A nézők így egészen szombatig, az első élő adásig izgulhatnak azon, hogy hogyan alakult a mezőny. Az viszont biztos, hogy az internet népének, már most határozott elképzelése van arról, hogy ki érdemelné a lehetőséget. A közösségi oldalakat ugyanis ellepik a Mata Ricsit támogató kommentek.

A sajtótájékoztatón mindezen túl az is kiderült, hogy az első élő adásban két versenyző esik ki, az egyik az lesz, aki a legkevesebb pontot kapja, ketten pedig párbajoznak majd, és a zsűri dönt a kieső személyéről. Változik a szavazás is: applikáció segítségével dönthetnek a nézők, de azok kedvéért, akiknek nincs okostelefonjuk, lehet majd alapdíjas SMS-ben is szavazni. A 7 élő show-nak lesz háttérműsora is, a neve X Backstage lesz, ezt online és közösségi média felületeken lehet majd látni.

Tóth Gabi elmondta, a mentorházas tapasztalatok alapján választott, Gáspár Laci viszont nehezen tudott dönteni, de nem bánta meg döntését. Janikát azért választotta, mert jól énekel, Szandit pedig azért, mert hatalmas szíve van. Eszti pedig egy hatalmas bomba szerinte, jelentsen is ez bármit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik