Szórakozás

Eltörték Vastag Csaba bordáját

Kasza Tibi mostanában saját konyhájában fogadja a celebeket, akikkel élő műsorban főznek és beszélgetnek. Járt már nála Várkonyi Andrea, Radics Gigi, Dér Heni és a hétvégén Vastag Csaba is, akiről kiderült, hogy nemrég eltörték a bordáját verekedés közben.

Hát volt egy kis baráti összejövetel és egy baráti verekedésbe torkollott. Egy szórakozóhelyen visszafogottan ittuk az ásványvizeket, szénsavmenteseket, és ilyenkor mindenki ugye harcművészre issza magát, és volt egy ilyen ötletünk, hogy mi lenne, hogy ha elkezdenénk egy picit verekedni? És hát ez lett a vége. Úgyhogy most még effektíve sem ülni, sem állni sem bírok

– mesélte Tibinek a történteket az énekes.

A Bors azonban bizonytalan volt a sztori igazságtartalmát illetően, ezért személyesen kérdezte meg a Star Academy zsűritagját, az énekes pedig nekik is megerősítette a dolgot, és hozzátette, jelenleg minden mozdulat fájdalommal jár számára.

Barátilag ütöttünk egyet a haverokkal. Tizenkét éven át küzdősportoltam, manapság is gyakran edzek, nem kellett orvoshoz mennem ahhoz, hogy felismerjem az érzést. Ha eltört, ha megrepedt, ha zúzódott, az eredmény ugyanaz, nem lehet vele csinálni semmit. Fájdalomcsillapítókat lehet szedni, ha már elviselhetetlen. Jelen helyzetben pedig se tüsszenteni, se köhögni nem merek, sőt a vicceket sem nagyon díjazom, mert a röhögés is fájdalommal jár. A Star Academy is mindennapos elfoglaltság, ráadásul a hétvégén lesz egy nagy koncertünk is, kíváncsi vagyok, hogy bírom majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik