Szórakozás

Farm: Gergő még mindig közös életet tervez Brigivel

Miközben a lány kétségbe vonja a neki mindent megbocsátó fiú őszinteségét is.

Így lehetne leginkább összefoglalni a tanyasi reality hétfői adását, amelyben a párbaj során kiesett Norbi végrendelete komoly indulatokat kavart. A Cintia által kiejtett fiú ugyanis nemcsak heti gazdának választotta meg benti barátját, Gergőt, hanem egy vallomást is tett a kutyás macsónak. Norbi ugyanis levelében elárulta, hogy a farmfelező bulin Cinti mellett ő is csókolózott Brigivel, ami valósággal sokkolta a farmereket.

A leghiggadtabban éppen Gergő fogadta a hírt. Az a Gergő, aki nem sokkal azelőtt a kamerák előtt bevallotta, hogy komoly tervei vannak Brigivel a kinti életükre vonatkozóan; például nagyon szeretne jó viszonyt kialakítani a lány három gyerekével is. Brigi persze teljesen magába zuhant, és nem is Gergőtől kért elnézést, hanem inkább azon siránkozott, mit fog ehhez szólni a családja. (Mintha ők már nem látták volna ezt eddig is a tévében – ez persze nem esett le a hajfonatok nagyasszonyának.)

Azt mindenesetre tátott szájjal figyeltük, hogy miután Gergő egyetlen rossz szó nélkül megbocsátott a félrelépő lánynak, és magától értődően őt invitálta a gazda szobába, Brigi a kamerák előtt azt fejtegette, hogy gyanús neki ez a “rózsaszín romantika”, és Gergő talán csak stratégiai okokból huny szemet a flörtjei felett.

Ami még történt:

Szilveszter gazda új heti feladattal érkezett a Farmra. A lakók innentől egyénileg kereshetik meg a kosztpénzüket, amihez háromféle munka elvégzéséhez juthatnak. Diótörés, nyúlketrec készítés és fazekasság közül választhatnak a tanyasi munkák elvégzése mellett, és az előállított termékekért több-kevesebb farmpengő ütheti a markukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik