Szórakozás

Döntött a bíróság Szorcsik H. Viki gyerekeiről

Hosszas pereskedés és durva viták után döntött a bíróság: a Jóban Rosszban egykori színésznője, Szorcsik H. Viki nevelheti Andriskát és Zarát.

Viki ügyvédje a Blikknek elmondta: A kezdetekkel ellentétben a felek együttműködőek voltak, gyermekeik érdekét tartották elsődlegesnek. A színésznőnek ítélték jogerősen a gyermekek felügyeleti jogát, rendelkeztek a láthatás feltételeiről, ahogyan a gyermektartás havi összegéről is.

“Az apukájuk eddig is akkor láthatta a gyerekeket, amikor csak akarta. Sohasem volt szándékom elszakítani őket az édesapjuktól, mindig igyekeztem szép szóval elrendezni a vitánkat. Mindkettőnknek, sőt a gyerekeknek is jobb így, mint két állandóan marakodó szülő között őrlődnének. (…) El kell tartanom a gyerekeimet. Bevallom, volt időszak a szakításom után, amikor arra is kölcsön kellett kérnem, hogy a kinőtt ruháik helyett újat tudjak venni nekik, és kifizessem a rezsiszámlákat. Segítettek a barátaim, a családom, de nagyon el voltam keseredve, viszont ennek is vége, mert végre van normális munkám”

– nyilatkozta a lapnak Szorcsik H. Viki, aki éppen egy szépségszalonban dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik