Szórakozás

Caramel párja nem akar celebfeleség lenni

24.hu
24.hu

2016. 03. 03. 09:41

Korábban a témában:

Caramel 13 évvel fiatalabb felesége a Story magazin interjújában többek közt arról is beszélt, miért tartja fontosnak, hogy saját erejéből, és saját tehetségével érvényesüljön.

“Bár nincs gyönyörűbb hivatás az anyaságnál, én nem akarok otthon ülő anyuka lenni. „Nem gondolom, hogy azért, mert a párom híres, nekem is minden automatikusan jár. Én a saját tudásommal szeretnék előbbre jutni, nem akarok celebfeleség lenni, igaz, eddig meghúzódtam a háttérben, sosem akartam szerepelni” – mondta el Szilágyi Szilvi, aki ugyan egyre sikeresebb babacipő-tervezőként, de azért a második baba gondolatával is barátkozik.

“Ferivel már beszéltünk arról, hogy jó lenne a kislányunk mellé egy kisfiú is. Szofi azonban még csak másfél éves, jobb, ha még egy ideig egyedül róla szól minden nálunk. Mondanom sem kell, már ő irányítja az egész családot” – mondta el a lapnak az egzotikus szépségű fiatal anyuka, aki a legfrissebb Storyban arról is mesél, hogy fogadták szülei annak idején a jóval idősebb, sikeres zenésszel való kapcsolatát.

A mi napunk mosolygós volt.Nektek hogy telt?

Közzétette: Molnár Ferenc Caramel – 2016. január 12.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. október 26.
Peresztegi Imre, a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezérigazgatója, Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke, Görözdi György, MTK Kiemelt Beruházások Projekt Igazgatója és Paár Attila, a West Hungária Bau Kft. ügyvezető igazgatója (b-j) az új Hidegkuti Nándor Stadion építéséről tartott sajtótájékoztatón 2015. október 26-án. Bejelentették, hogy a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. konzorciuma nyerte el a több mint hatmilliárd forintból épülő új stadion tervezésére és kivitelezésére kiírt pályázatot.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.