Szórakozás

A Dal: Freddie nem tudja hogyan jut el Stockholmba

Szombaton este A Dal döntőjében eldőlt, hogy Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie képviseli Magyarországot a 2016-os Eurovíziós Dalfesziválon Stockholmban Pioneer című dalával. Csak egy gond van: az énekes még nem tudja, hogyan jut el Svédországba, mivel retteg a repüléstől.

“Sosem ültem még repülőn, de őszintén szólva nem érzem jól magam a gondolattól. A svéd nagykövet ugyan viccelődött azzal, hogy mehetünk autóval is, de úgy azért elég hosszú lenne az út. Szóval nincs más választásom, repülni kell. Ha azt kibírom, akkor utána bármi jöhet”

– mondta a Blikknek Freddie, aki másfél éve tűnt fel a TV2 Rising Star című tehetségkutatójában, és egészen sokáig polgári állását is megtartotta.

“Nagyon sok koncertem volt, de egészen szeptemberig rendesen dolgoztam. Mivel az ügyvezetőt a barátomnak tudhatom, megegyeztünk, így most heti pár alkalommal angol prezentációfejlesztés előadásokat tartok, de erre szükségem is van. Szeretek korán kelni néha”

– nevetett a nemrég még csalódott rajongóknak üzenő énekes, akinek a kedvese, Dóra és szinte az egész családja, sőt még a négyéves kishúga, Laura is a helyszínen szurkolt szombat este.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik