Kulka János (kulka jános)
Szórakozás

Kulka János nincs tiltólistán az MTVA szerint

24.hu
24.hu

2016. 02. 07. 10:28

Mint megírtuk, Kulka János néhány napja arról nyilatkozott, hogy az MTVA ugyanolyan ostoba kommunista, mint volt, és ráadásul állítása szerint tiltólistán van náluk.

A médiaszolgáltató vasárnap közleményben reagált a leírtakra:

“Kulka János színművész egy internetes “tévéműsorban” a közmédiáról alkotott véleményét fejtette ki. A műsorról szóló írásában a Bors című napilap azt a valótlanságot állította, hogy “(.) Kulka János tiltólistán van az MTVA-nál.” Ezzel szemben a valóság az, hogy

a közmédiánál nem létezik semmilyen “tiltólista”, így azon Kulka János (és más) sem szerepelhet.

A művész folyamatosan látható az M3 retró csatornán a Szomszédok című sorozatban, a nézők találkozhattak vele 2015. március 15-én az ellenzéki pártok rendezvényéről szóló tudósításban. Ugyancsak tavaly, július 28-án a Petőfi TV Én vagyok itt című műsorának vendége volt, december 29-én pedig az Így készült a Félvilág című film kapcsán szólalt meg, melynek premierje másnap, vagyis december 30-án épp a Duna TV-n volt.”

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy az MTVA csatornáin számos más olyan műsor (például a Ridikül, a Magyarország, szeretlek!, a Család-barát, és a Fábry) is látható, amelynek ismert színészek is vendégei szoktak lenni, Kulkát viszont eddig nem fedeztük fel ezekben.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.