Szórakozás

Klapka 11 milliót bukott egy apró figyelmetlenség miatt

Klapka György (Array)
Klapka György (Array)

Az Aranyember egy egykilós aranyrúddal lett szegényebb egyik alkalmazottja hibája miatt. Most dühöng.

Klapka György a napokban már kiakadt az ingatlanjaira kirótt adóterhek miatt, most pedig vállalkozásában is bukott. Alkalmazottja ugyanis tévedésből elajándékozott közel 11 millió forint értékű aranyat.

“Két félkilós, úgynevezett fuksz volt nálam zálogban, amit vissza kellett adni egy arany-nagykereskedőnek, akivel 10 éve üzleti kapcsolatban állok. Egy nejlonzacskóba rakattam Annával, akivel közben kihozattam egy megrendelőmnek egy egykilós aranytömböt is. Tévedésből azt is beletette abba a nejlonzacskóba. Elfelejtette kivenni a láncok mellől az aranytömböt, amit régi üzletfelem átvett tőle. Ezzel napi árfolyamon több mint 11 millió forintot buktam” – kezdte a Blikknek Klapka, aki nem rúgta ki alkalmazottját, mivel az tíz év alatt először hibázott.

“Igazán dühös az aranykereskedő kollégámra vagyok, mert ebben a szakmában évtizedek óta becsület volt közöttünk, kisegítettük egymást, ha kellett, régebben adtam neki kölcsön 70 millió forintot. Azt vissza is adta. Nincs értelme feljelentést tenni, mert nem tudom bebizonyítani a történteket, viszont megmondtam a kereskedőnek, hogy ezzel a barátságunknak és az üzleti kapcsolatunknak is vége!” – mondta az üzletember.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik