Szórakozás

Alekosz: Meghozza az étvágyamat Gyurcsány Ferenc látványa

A reality hős marhabélszínre és krumplipürére asszociál, amikor meglátja kedvenc politikusát.

Alekosz azonkívül, hogy médiaszereplőként szeretne helyezkedni, a politikában is el tudja magát képzelni. Legnagyobb kedvencei Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, Pintér Sándor és Boross Péter, akiknek bármikor a helyére tudna lépni saját bevallása szerint. Alekosz a közízlés blognak azt is elmondta, hogy gyakran képzeli magát milliárdosnak, sőt a Való Világban Gyurcsány Ferencként érvelt társainak. A politikus kommunikációja ugyanis nagyon közel áll hozzá, ráadásul étvágygerjesztőnek sem utolsó.

“Gyakorta érzem magam Milliárdosnak, és gyakorta képzelem el, hogy a Rózsadombon van a Villám! Egyszerűen meghozza az étvágyamat Gyurcsány Ferenc látványa! Általában marhabélszín krumplipürével az, amire gondolok akkor, amikor látom Gyurcsány Ferencet” – mondta a VV nyertes, aki azért néhány tanáccsal is ellátta az országgyűlési képviselőket.

“A kormánypártiak fogyjanak le, az ellenzék pedig hízzék meg!” – javasolta Alekosz, szerinte ugyanis a testsúlyingadozásnak köze van ahhoz, hogy az adott politikus kormányon van-e. “Érdekes mód a kormányon lévő politikusok rendre meghíznak. Lásd: Morvai Krisztina. Rá sem lehet ismerni, amióta az EU parlamentbe került.”

Alekosz észrevételei azonban itt nem értek véget. Véleménye szerint ugyanis nem tesz jót az ország irányításának, hogy a magyar politika koedukált. “Véleményem szerint nőknek nem lenne szabad politizálni. Pontosabban lehet, de akkor meg férfiak ne legyenek ott. Mert ha egy férfi és egy nő egy légtérben van, abból csak a baj van. Nem is értem, miért vannak együtt ott? A nőt a férfi gátolja, a férfit pedig a nő. A kettő egymást tökéletes diszharmóniával zárja ki az országirányítás hadszínteréről.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik