Szórakozás

Tízezrekkel szúrnák ki Görbe Nóra szemét

A színésznő néhány hónapja tudta meg, hogy 15 évnyi jogdíjtól esett el, mivel nem regisztrált egy olyan szervezetnél, aminek a létezéséről sem tudott.

Görbe Nóra, a Linda című sorozat sztárja mostanában nehéz anyagi helyzetben van, így különösen felháborodott, mikor rájött, hogy az Előadóművészi Jogvédő Iroda nem utalta el neki az 1992 és 2007 között ismételt sorozatai és filmjei után járó jogdíjakat. A szervezet azt állította, hogy értesítették levélben a színésznőt, de mivel ő nem jelentkezett, ezért a pénzt szétosztották a többi színész között. Nóra azonban nem kapott figyelmeztetést, sőt magáról a Jogvédő Irodáról sem hallott még, ezért ügyvédjével perre mentek.

Ennek eredményére azonban hiába várt olyan izgatottan, a szervezet egy mindössze egyoldalas levélben részletezte a jogdíjakat, ami összesen nem több mint hatvanezer forint a másfél évtizedre, miközben 2007 és 2013 között ismételt filmjeiért idén tavasszal 662 ezer forintot kapott a színésznő.

“Nem tudtuk meg, mely csatornáktól, melyik produkciókért cserébe és mennyi jogdíjat szedtek be, ami Nórát illette volna, majd ezeket az összegeket kiknek fizették ki. Ráadásul ügyfelem szerint a Linda ismétléseinek listája is hiányos. A további levélváltásunkat követően csak annyit tudunk biztosan mondani: megtesszük a jogi lépéseket, polgári pert indítunk az ügyben” – mondta a Borsnak dr. Szalai Adrienn ügyvéd.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik