Szórakozás

Papp Gergő az RTL Klubnál folytatja

A műsorvezető úgy érzi, jó döntést hozott, és még időben elhagyta a TV2 süllyedő hajóját.

Papp Gergő januárban távozott a TV2-től, ahol tíz év után bontott szerződést közös megállapodással. A hír után felröppent az a pletyka is, hogy Gergő kolléganőjéhez, Tatár Csillához hasonlóan az MTVA-hoz igazol, de most négy hónapnyi pihenő után kiderült, mi az igazság. Pimasz Úr az RTL Klubnak adta el műsorát, amelyet ezentúl az RTL2-n láthatnak majd a nézők, ráadásul itt nem alkalmazott lesz, hiszen saját maga gyártja majd az ott alvós show-t.

“Pimasz úr ezentúl az RTL-en alszik ott! Ilyenkor mindenkiben felmerül, hogy a pénz miatt döntöttem így, de nézzenek lúzernek, akkor is bevallom, hogy nem így van. Egyszerűen úgy éreztem, hogy egy ideje már nincs ez a műsor a helyén kezelve a TV2-nél, láttam, hogy a csatornánál folyamatosak a változások, és azt is bevallom, már nem tudtam azonosulni a TV2 éppen aktuális arcaival. Ugyanakkor pedig riporterként folyamatosan követtem a konkurens csatornát, láttam, hogy profizmus övezi, és vágytam arra, hogy olyan emberekkel dolgozhassak együtt, akiktől van még mit tanulni. Nem szerettem volna a süllyedő hajóval magam is elmerülni” – árulta el a Blikknek Gergő.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik