Szórakozás

Elismerte 30 milliós tartozását Kozso

A szomorú szamuráj mindenképpen rendezni szeretné a kínos ügyet.

A Blikk napokkal ezelőtt írta meg, hogy a szomorú szamuráj cége ellen végrehajtást kezdeményeztek, valamint ingóságait és édesanyjával közös cégét is elárverezik a súlyos, 30 milliós adósság miatt.


Fotó: TV2

Az Egyesült Államokban dolgozó Kozsó ügyvédjén keresztül üzent.

“Való igaz, hogy most egy összegben követelik rajtunk a tartozást, ezt nem tagadjuk. De azt el kell mondjam, nem az történt, hogy Kozso anno kölcsönkért, a pénzt elherdálta, és most nem hajlandó visszafizetni. Minden hónapban rendesen törlesztett, mindaddig, amíg nem kapott súlyos agyvérzést. Onnantól kezdve nem tudott teljes erővel dolgozni, és megcsúszott a törlesztéssel. A bank felmondta a szerződését, és most egy összegben követeli a felhalmozódott adósságot. Folyamatosan tárgyalunk, reményeink szerint helyreállítjuk a szerződést, és Kozso az új szerződésben leírtak szerint fizet majd” – fogalmazott dr. Újvári Zoltán.

Hogy is volt az az agyvérzés?

„Éjszakánként négy óránként csörög az órája, hogy megbizonyosodjon róla, hogy minden rendben van, nem bénul le az arca.”

„Úgy érzem, hogy újjászülettem, kaptam egy újabb lehetőséget, amit nagyon komolyan kell vennem.”

„A szépség ízéből, hangulataiból táplálkoztam, amikor zenét, verseket írtam. Most kezdtem újra felfedezni ezeket a dolgokat. (…) Elkezdtem foglalkozni magammal. Nem felhúzni magam dolgokon.”

Kozso 2011. március 5-én kapott agyvérzést, utána két hetet töltött a váci kórházban, de április közepén már a saját bevallása szerint jól volt, kisebb fellépéseket is vállalt. Az agyvérzésben szerepet játszhatott a túlpörgetett, stresszeséletmód mellett az is, hogy Kozso 105 kilósra hízott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik