Szórakozás

Kisfiaival fajtalankodott a vásárhelyi apa

5 és 7 éves gyermekét zaklatta és rendszeresen verte majdnem egy éven át.

Őrizetbe vettek és előzetes letartóztatását kezdeményezték annak a hódmezővásárhelyi férfinak, aki a gyanús szerint  2012. tavaszától csaknem egy éven át rendszeresen fajtalankodott az alig öt, valamint hetedik életévét betöltött fiaival.

A CsongrádMegyei Főügyészség közleménye szerint az apa rendszeresen verte is gyerekeit –  veszélyeztetve ezzel testi,
erkölcsi és érzelmi fejlődésüket.

A főügyészség a nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak, valamint a kiskorú veszélyeztetése címén indult eljárásban a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt kezdeményezte az előzetes letartóztatás elrendelését.

Azt egyelőre nem tudni, az anya tudott-e a gyerekek szexuális zaklatásáról illetve egyáltalán együtt élt-e velük.

Legutóbb a szigetszentmiklósi ügy okozott országos felháborodást. Egy házaspár éheztetette, kínozta, rendszeresen megerőszakolta gyerekeit. Eddig egyetlen felelőse van a borzalmaknak, kirúgtak egy családgondozót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik