Szórakozás

Nem ihat kólát Majkáék gyereke

Majka(210x140)(5).jpg (majka)
Majka(210x140)(5).jpg (majka)

A kis Marián bébiszittere részletes "használati utasítást" kapott.

Dundika és párja Majka szeptember elején Szicíliába utazik. A kis Mariánt azonban nem rokonokra, hanem bébiszitterre bízzák. Anikót ugyanis már családtagnak tekintik.

“Most először leszünk távol hosszabb időre a kisfiúnktól, de próbálok emiatt nem aggódni. Persze tudom, hogy már útközben hiányozni fog, de jó, ha a párok kettesben is eltöltenek egy kis időt. A picire a bébiszitterünk, Anikó fog vigyázni. Előtte Demcsák Zsuzsáéknál dolgozott és nagyon ajánlották őt. Korábban takarított is, de látszik, hogy nagyon ért a gyerekek nyelvén” – mondta a StoryOnline-nak Dundika, aki a biztonság kedvéért azért világos utasításokat adott a gyermek étkeztetése kapcsán.

Fotó: TV2

“Nem szoktuk édességgel tömni őt, sok szülő azt hiszi, hogy jó, ha napi két-három túrós csokit ad a gyereknek, pedig nemrég olvastam, hogy milyen sok cukor található benne. Nem azt mondom, hogy minden nyalánkságot megvonunk tőle, de nem adunk neki semmi egészségtelen dolgot. Kólát is szerintem majd csak akkor fog inni, ha iskolásként látja majd, hogy mások is azt isznak” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik