Szórakozás

Debreczeni Zitát lesurmózták

A modellből lett fotós közösségi oldalán cáfolta a róla megjelenő híreket, miszerint önkéntesekkel pakoltatta volna ki lakását az árvíz miatt.

Debreczeni Zita kiakadt az őt ért vádakon, amelyek azt sugallták, hogy önkéntesekkel pakoltatta ki otthonát az árvíz miatt, majd nyugodtan elment nyaralni. A modellből lett fotóst nemes egyszerűséggel “lesurmózták” egy cikkben, amiért pont most ment nyaralni.

Fotó: Facebook

“Szeretném rendbe tenni ezt a hírt, amit én is most olvastam! Nincs házam a római parton, sőt még lakásom sincs! Egy albérletben lakom az egyik lakóparkban! És főleg NEM lakoltattak ki önkéntesek sehova! Nagyon fáj, hogy ilyen embernek állítanak be engem. Pont engem, aki itt voltam és segítettem, amiben csak tudtam! Ezt itt a lakóparkban bárkitől meg lehet kérdezni! Nem kellett az otthonomat kipakolni és én ezt soha nem is állítottam! Mindenkinek a tárolóból és a garázsból kellett kipakolni, mert a nagy víz esetén oda engedik be a vizet, ami meg is történt! És nem önkéntesekkel pakoltuk az első napokban a homokzsákot, hanem a lakóparkban élő emberek fogtak össze, mert semmi segítséget akkor még nem kaptunk! Talicskával hordtam a homokzsákot és pakoltam! Nő létemre ott voltam a férfiakkal és dolgoztam! Rengetegen elmentek és itt hagyták az otthonukat, hiszen végig azt mondták, hogy kilakoltatnak minket és kikapcsolják az áramot! Nem tudom, mit kellene még tennem… Úgy látszik, soha nem tudok elég jó lenni…” – fakadt ki közösségi oldalán Debreczeni Zita.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik