Szórakozás

Tippek, hogy időt nyerjünk

óra (óra, )
óra (óra, )

Rohanás a munkahelyre, majd az iskolába a gyerekért, telefonokat intézünk még a kocsiban is, közben mégis azt érezzük, hogy semmit nem tudunk befejezni. Hogyan tehetünk szert több időre? Eláruljuk.

Kutatások szerint a tervezés arra ösztönzi az agyat, hogy hatékony és kreatív megoldásokat találjon. Ha sorra vesszük a teendők listáját, azzal azt üzenjük a tudatalattinak, már kezdjen is el ezekkel az ügyekkel foglalkozni. Így, mire elérkezik a feladat ideje, már kész terveink lesznek a megoldásra. A tervezés során azt is döntsük el, mennyi időt szánunk az egyes tevékenységekre (például a bevásárlásra maximum egy órám van), és tartsuk is magunkat ehhez, így elkerülhetjük, hogy elússzunk a napi teendőkkel.

Gondosan mérlegeljük, hogy a napi teendők mennyi időt vesznek igénybe. Lássuk be, ha saját erőfeszítésünk nem lesz elég mindehhez, és előre szervezzünk gyerekfelvigyázót, vagy kérjük meg párunkat, a családot, hogy ők is segítsenek.

Ha az ajtóra, a monitorra vagy a fürdőszobatükörre ragasztott kis cetlikkel figyelmeztetjük magunkat a legfontosabb feladatokra, biztosan nem hagyunk ki semmit. Az óracsörgés vagy a telefon jelzője pedig emlékeztessen arra: lejárt a munkára szánt idő!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik