Szórakozás

Duettalbummal készül Zorán

A napokban Győrben koncertezett a Kossuth-díjas művész. Mint kiderült, a Körtánc -Kóló után egy különleges korong van születőben.

Szeret a kisalföldi megyeszékhelyen koncertezni, hiszen mint mondja, nagyon jó és befogadó a közönség, így mindig egy kellemes hangulatú est kerekedik ki a győri fellépésekből. Sztevanovity Zorán egy év után ismét visszatért Győrszentivánra, és ahogy akkor, úgy most is telt ház fogadta. Persze a zenélés előtt maradt idő egy kis beszélgetésre, a Győr24 az országosan is egyre sikeresebb Körtánc-Kólóról és a jövőt érintő terveiről kérdezte az egykori Metro zenekar legendás alakját.

Nagy szeretettel fogadják városunkban minden alkalommal, talán ennek is köszönhető, hogy egy új műsorral érkezett…

Tavaly mikor itt voltunk akkor már megvolt a Körtánc-Kóló, ugyanakkor még elég friss volt, épphogy elkezdtük játszani a dalokat a lemezről. Minden új album megjelenésekor legalább 3-4 dalt bele szoktunk szőni a repertoárba, ebben persze van némi rizikó is, hiszen a közönségről tudjuk, hogy a már jól ismert slágereket szeretik hallgatni. Ugyanakkor sokan visszajáró vendégek, az ő kedvükért pedig minden turné összeállítását változtatni szoktuk. Most az is közre játszik, hogy a Művészetek Palotájában lesz egy dupla koncertünk április 14-én, így már arra készülve válogattam össze a műsort. Sok olyan dal van, ami nekünk is újdonság, így izgatottan várom a fogadtatást.

Hogyan születnek az igazi Zorán nóták? Mondjuk a Körtánc lemez kapcsán?

A dalok úgy születnek ebben a műfajban – de úgy vélem ez a világon mindenhol így van – hogy a zeneszerzők megírják a zenét, aztán a szövegírók a szöveget. Nálunk már korábban is voltak eltérések ebben a tekintetben, hiszen Dusán elég sok szöveget ír meg előre, és soha nem tudja, hogy az egy zenében majd tovább él-e. A Körtáncnál sem volt ez másként. A lemez címadó dalánál viszont már túl voltunk az album elkészültének a felén, amikor elővette az 1 évvel előtte kitalált szöveget. Presser Gábor percek alatt alkotta meg hozzá a dallamot, hiszen annyira adta magát az, amit Dusán megfogalmazott. A Kólót végül annyira jónak találtuk, hogy felkerült a borítóra.

A közönség tudja, hogy mit jelent pontosan a „kóló”?

Kicsit kutakodtunk mi is ez ügyben. Kiderült, hogy nagyon kevesen tudják a „kóló” jelentését. Megkerestük, hogy mi a hivatalos leírása, eszerint egy olyan táncfajta, ahol az összekapaszkodásban átélt közös öröm a meghatározó. Úgy éreztük, hogy ez túlmutat mindenen, hiszen egy olyan világban élünk, ahol a közös öröm hiánycikknek számít, így ezt olyan gondolatként kezeljük, amire érdemes odafigyelni. Van benne valami vidámság és derű, ami mindenkire hat.

Minden lemez esetében vannak olyan dalok, amelyek bár megszületnek, mégis a fiókban porosodnak, akár évekig. Van most is, amit érdemes lenne „letörölgetni”, újraértelmezni, és így esetleg egy új hanghordozót készíteni?

Évtizedek óta vannak olyan dalok, amelyeket magunkkal cipelünk, ezeket úgynevezett ruszliknak hívjuk. Mindig elővesszük őket, de mindig lemaradnak, ez a sorsuk. Új stúdióalbummal most nem foglalkozom, de nyáron hozzáfogok egy duettlemezhez, amelyen egyrészt olyan dalokat szeretnék viszontlátni, amelyeket korábban valakivel már előadtam, Kern Andrástól kezdve, Palya Beán át, egészen Váczi Eszterig. Szóval nagyon sok gyűlt össze, de a már meglévők mellé szeretnék újakat is, amelyek még soha, sehol nem hangzottak el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik