szív (szív, szerelem, boldogság, )
Szórakozás

Válnak: végérvényesen tönkrement Nacsáék házassága

Losonci Edina
Losonci Edina

2013. 03. 14. 12:00

Nacsa Olivér és Zsuzsi mindent megtettek, hogy helyrehozzák házasságukat – nem sikerült.
Korábban a témában:

Nacsa Olivér nem szégyelli, átzokogta azt az éjszakát, amikor kimondták: vége a házasságuknak. A humorista a Storynak mesélt erről, és arról is, hogy nem igazak azok az értesülések, hogy újra lángol közöttük a szerelem Zsuzsival.

„Nagyon fájt ez az időszak. Életem legcsodálatosabb hat évét töltöttem el a feleségemmel, annak ellenére is, hogy a házasságunk így végződött. Csak az elmúlt hónapokban jöttem rá, hogy, mennyire erős vagyok” – jelentette ki.

Olivér ma már úgy látja, a felszín alatt már hónapok óta gyűltek azok a dolgok, melyek lassan, de biztosan aláásták a kapcsolatukat.

„Zsuzsi azt kérte, hogy adjunk időt egymásnak, és gondoljuk át, hogy jó irányba tart-e a kapcsolatunk. Meghallgattam az érveit, majd mindketten elmondtuk a véleményünket. Abban megállapodtunk, hogy ezeknek a problémáknak már jóval előbb felszínre kellett volna kerülniük” – tette hozzá a nevettető.

Olivér szerint  a házasságukat  tipikus, hétköznapi dolgok ásták alá. „Belekényelmesedtem a kapcsolatunkba, és talán nem tettem bele annyi energiát” – vallja.

A híresség most 34 évesen újra megpróbálja felépíteni a magánéletét, elárulta, hiszi, vár rá valaki, akivel boldogan élhet.

Nacsa-Oliver(430x286)(1).jpg (Nacsa Olivér)
Fotó: RTL Klub

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.